Budapest Főváros Levéltára: MDP Budapesti Bizottság XIX. Kerületi (1950-ig Kispesti) Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1950 (HU BFL XXXV.111.a/3)

1950-04-21

I . I[ segítséget kell nyújtani a üzemeknek es tömegszervezeteknek a terv ok felazinrehoza­­talában. Jánki elv társ hangsúlyozza, hogy az elmondottakon kívül na..yun sok,5'tenni való van, hogy a XIX. kerület valójában úgy nézzen ki, mint amilyennek lennie kell, Külö­nösen, ha megnézzük az április 4.-i felvonulásunkat, látjuk, hogy mJi/’afa' sfck" •beh óz­ni valónk van, ami csak akkor válik lehetővé, ha jól fel is készülünk; rá. ^.Jénki. elv­társ hiányolja, hogy nem lett kidomborítva a politikai felvilágosító üj&4^*'3e.lé'hlegi állása, s hogy kívánjuk azt fokozni, ugyanakkor nem volt szó arról,* hogy *0* lé.000 főnyi tömeget hogyan kívánjuk biztosítani. f£udni kell azt is, hogy a május l.-i fel­vonulás technikai feltétele^ is nehezebbek, mely által nagyobb szükség van arra, hogy a menet még fegyelmezettebb, Súly?; kell helyezni arra, hogy a csoportoknak legyenek felelősei, - ami ugyan volt április 4.-re is tervbevóve, de nem sok történt belőle. Az volt, hogy a felszállásra sokkol nagyobb gond volt fordítva, mint a gépkocsikról való leszállásnál a sorok rendezésére. Gondoskodni kell arról, hogy agy-agy üzem ólán a legjobb dolgozók haladjanak, vagyis nemcsak az élmunkások és sztahanovisták, hanem az utánuk következő legjobb dolgozók. Ami magát a szervezés kérdését illeti, Jánki olvtárs javasolja, hogy magáért a szervezésért, a csoportok fegyelmezettségéért, han­gulatáért dijat tüznénki ki. Magának a kerületnek, üzemeknek és lakóházaknak a deko­rálásán is javítani kell, úgy, hogy döntően kidomborodjon a SzU. vezette proletár nemzetköziség. Ami az üzemek dekorálását illeti, főleg a külső dekorációra kell na­gyobb súlyt helyezni, természetesen nem úgy, hogy belülről ne// legyen dekorálás, í/^-4Jgyanakkor verseny legyen indítva az üzemek külső és belső, valamint a lakóházak dekorálásét illetően, természetesen gondoskodni kell a díjazásról is. Jánki elvtárs helyénvalónak tartaná felhívni a dekorációs felelősöket, hogy a dekorációt illetőleg jöjjenek ötletekkel és kezdeményezésekkel. Döntő szempont egyrészt a proletár nem­zetköziség, másrészt 0 termelési eredmények kiűomboritáse kerületi tiszonylatban. P., hogy dolgozóinknak hány ;í-a van munkaversenyben, hány ,v-a tett felajánlást, ter­melési tervünket milyen mértékben hajtottuk végre, vagy üzemeink mikorra vállalták első éves tervüknek befejezését. A menet élénkségére vonatkozóan megállapíthatjuk, hogy a Kofherr kivételével az április 4.-i felvonulás hangulata jobb volt, mint az előző felvonulásoknál, de korántsem'volt kielégítő. Hiányosság volt, hogy a dolgozók nem tudták az indulókat. Javasolja Jánki elvtárs, hogy legyen beállítva egy elvtárs, aki felelős azért, üzemenként a dolgozók tanuljanak indulókat. Benézik elvtárs, az úttörők kerületi vezetője bejelenti, hogy április 22-re össze­hívták a csapatvezetőket, az iskolaigazgatókat, hogy az úttörők mozgósítását és fel­vonulását megbeszéljék. Egyébként l.ooo úttörőt vonultatnak fel a kerületből, e rész­letek megbeszélésére a rajparancsnokokkal és őrsvezetőkkel a jövő hót elején kerül sor. r^' Váraljai elvtársnő bejelenti, hoeJ az M'IDSZ központtól még nem kapták meg az in­strukciókat május l.-óvel kapcsolatban, csak annyit, hogy a l2.ooo-es mintacsoportba 2oo asszonyt kell adni s kerületnek. Az KNDSZ asszonyok kívánságát közvetíti akkor, amikor kéri, hogy az MNDSZ asszonyoknak ne a pártszervezetnél kelljen gyülekezni, hanem a Kossuth téren a pártház előtt. így inkább biztosítottnak látja aztj hogy az MNDSZ tagok nagyobb számban vonuljanak fel, mint a legutóbbi alkalommá 1. Pintér elvtárs közli, hogy a kerületnek a mintacsoportba 2oo ifjúmunkást kell adnia, a többi fiatal viszonyt azzal az üzemmel vonul fel, ahol dolgozik. Ezenkívül lesznek még az iparostanulók és a gimnazisták, akikkel ugyancsak meg fogják tárgyal­ni a felvonulás részleteit. Salamon elvtárs véleménye szerint a törnegszorvezetek mozgósításának biztosítéka a jó” politikai felvilágosító munka, amelyet a lehető legrövidebb időn belül meg kell kezdeni. A Szab.harcos Szövetség és az MSZT érdós ével kapcsolatban azonban nem lát­ja tisztán, hogy helyes-o ezeket a szervezeteket külön felvonultatni, mivel nagy ré­szük üzemi dolgozó, akik üzemükkel vonulnak fel. Jelinek elvtdrsnó elsősorban helyesnek tartaná azt, hogy ez üzemekben lenne átbe­­szálve"a dolgozókkal az üzem felvonulási terve, molyén keresztül a dolgozó inkább ma­gáénak érzi a felvonulást, s elősegítjük azt, hogy ogy-egy üzemből többen jöjjenek el. Felmerült ugyanis az egyik üzemben az a kérdés, amikor arról volt szó, hogy sötétkék szoknyában és fehér blúzban vonulnak fel a dolgozó nők, az e^yik dolgozó nő kijelen­tette, hogy őket nem is kérdezték meg, hogy milyen ruhában szeretnének felvonulni. Jelinek olvtáranő javasolja azt, hogy a gimnazisták pl. - amennyiben lehetséges - egyforma öltözetben vonulnának fel, dekorációjukban pedig kifejezésre juttatnák, hogy ./• V

Next

/
Thumbnails
Contents