Budapest Főváros Levéltára: MDP Budapesti Bizottság XIX. Kerületi (1950-ig Kispesti) Bizottsága vezető testületeinek iratai - Választmányi ülések jegyzőkönyvei, 1955 (HU BFL XXXV.111.a/2)

1955-07-05

f tétlen gyűlölettel, amit nem minden esetben találunk meg az ifjúságnál. /.I­' 1andóan magyarázni kell tehát azt, hogy a magyar ifjúság és a magyar munkás­ság egymagában nem képes felszabadulni a nemzetközi tőke. elnyomása alól, ha­nem ehhez össze kell fogni a kapitalista és a népi demokratikus országok^dol­gozóinak. Beszél továbbá arról, amit szintén alaoosan tudatába kell vésni mindenkinek, hogy Magyarországon a szocializmus építése nemcsak lehetőség, hanem kötelesség' is, mert számtalan szovjet katona adta életét azért, hogy ezt a lehetőséget megteremtse, s a szovjet segítség azóta sem maradt el egy pillü.naiíra. sem. Néni szabad cikizni fovo/bba, arpol s^in, hogy a pTOlf'X&r nemzetköziség egyet jelent sajat hazánk szerctetevel, a értjük alatta a n.r, a táj, s a szükebb haza szeret ötét, a szocialista, tulajdon védelmét, a beké­ért folytatott harcot, amelyben a Sz.U. óriási erőfeszítéseket tesz, s amikor tevődik a kérdés, hogy megfelelően viszonyulnak-e fiataljaink a Sz.U.-hoz, , akkor látnunk kell azt, hogy nagy része igen, de tekintélyes részé meg nem. Végül a KV. és a DISZ kongresszus határozatairól úgy beszel, mint amelyek hosszú évekre szabják meg a feladatokat, s egyik legfontosabb teendő ezen ^ határozatok megvitatásának gondos előkészítése és minden kommunistával való megértetése, de hasonló a helyzet a DISZ kongresszus határozatainak bevitelé­nél DISZ vonalon. Utána valamennyi kommunistának az a feladata, hogy^rendsze­resen ellenőrizze ezeknek a határozatoknak a végrehajtását és segítséget ad­­jón ebb**n, s meggyőződése, hogy akkor Kispesten sem fog az eredmény elmarad — Gsótó elvtárs /Tanács/ hangsúlyozza, hogy mostmár világosan látja, hogy a ma­­ga részéről milyen hibákat követett el azzal, hogy a KV 1952-es hatarozatat nem teljes egészében hajtotta végre, de most ez a mai Pb* ülés nagy segítsé­get jelent a további munkájához, melyhez a párt és gazdasági vezetők minél nagyobb segítségét kori. A határozati javaslatok kiegészítéséképpen p"dig azt javasolja, hogy a kér. DISZ bizottság ne csak a termeléssel kapcsolato­san szervezzen tapasztalatcserét a DISZ alapszervezetek között, hanem a DISZ élet más területeivel kapcsolatosan is, s utána a DISZ bizottság számoltassa be a DISZ titkárokat a tapasztalatokról. Górecz elvtárs teljesen egyetért a beszámolónak azzal a megállapításával ós példával is alátámassza azt, hogy az ifjúság nevelését nem tudtuk társadalmi üggyé tenni, s s hiányosságot elsősorban annak tudja be, hogy maga a párt nem támogatta ebben a pedagógusokat. rnnek egyik megnyilvánulása, hogy éppen a kerületből elindult mozgalom, amely az üzemek részéről az iskolák patro­­. ^nálására irányul, nem öltött olyan méreteket, mint amilyenre lehetőség lett /olna, mert az anyagi segítségen kívül nem sokat kaptak az üzemtől és itt megfordítja Nagy Kálmán elvtárs által helyesen felvetett kérdést, amely arra vonatkozik, hogy mit tesz az a pedagógus, akihez olyan gyermekek járnak, a­­lcikkel különböző problémák vannak, hogy mit tesznak az üzemben lévő párt és különböző szervek abban a munkában, amit az iskola fejt ‘kű/a nevelés vonalán. a határozati javaslatot egyébként nagyon preciznek és átgondoltnak tartja, csak hiányolja belőle az ifjúság Önképzésének kérdésével való foglalkozást és itt kiemeli a dolgozók iskolájának jelentőségét, amelynek népszerűsítése érdekében kéri a párt és valamennyi szerv segítség ét. Lukácsvári elvtárs /kér. DISZ/ elsősorban az szögezi le, hogy a kerületi if­júság által elért eredmények a párt segítsége nyomán.jöttek létre, s ugyan­akkor hangsúlyozza, hogy a maguk részéről a fi át alolcVlső sorban a termelé­sen, a munkán kresztül kívánják nevelni. P kérdés kapcsán beszél a kerületi fiatalok termelési eredményeiről, az ifjúsági brigádok, a minőségi őrjárat brigádok szervezésében, a takarékossági mozgalomban elért eredményekről, az ifjúsági müajaki brigádokról, amiyeket a normarendezéssel járó átmeneti nehéz­ségek leküzdésére hoztak létre. Az utóbbi időben létrejött termelési eredmé­nyek elérésében nagy jelentőséget tulajdonit a vállalati igazgatók és a DISZ szervezetek kapcsolatában beállott javulásnak, a termelés vonalán hibának azt tartja, hogy a fiatalok kissé egyoldalúan foglalkoznak ezzel a kérdéssel és kevésbbé fejlődött még ki köztük a párosverseny mozgalom, amelyre most nyomatékosan felhívták a DISZ alapszervezetek figyelmét. Beszél továbbá a DISZ és a szakszervezet együttműködése területén lévő problémákról, a szak­­szervezetek részéről a DISZ-szel szemben megnyilvánuló sovinizmusról egyes ___________________________________?_______________________________________________ L _ ______________________________________________________._________________________________________________ * mi m| iMiffuriir „ ,.m—i»“"»»| I - I

Next

/
Thumbnails
Contents