Budapest Főváros Levéltára: MDP Budapesti Bizottság XIX. Kerületi (1950-ig Kispesti) Bizottsága vezető testületeinek iratai - Választmányi ülések jegyzőkönyvei, 1953 (HU BFL XXXV.111.a/2)

1953-04-16

^ dlazletálBk a választási békererssny rohamosapatává váljanak, A DISZ föl­adat® mega akarásai a fiatalok között végzett felvilágosító munkánkon ke­resztül az uj választási törvény jelentőségét, aeljmek árt elmében a 18 évesek is réaztvtbotnak a választásban. A Folezabadalási Hát sikerét segítették, elő 0 március 23.-án be­indított agitáciés tanfolyamok la, hol népnevelőink megvitatták országos ás helyi eredményeinket. Agitációe tanfolyamainkon a hallgatók színesen, meggyőzően beszéltek eddigi eredményeinkről, saját életükből, osaládjuk 41étéből vett példákon keresztül mutatták meg uj, boldog életünket. Pl, xéngoé ©Ívtársnő a Hungária Jaguaréban elmondotta, hogy az Ő fia ma a SaÜ.-ban tanul, amit nőm tud másként meghálálni a pártnek és Rákosi elvtársnak csak úgy, ha még jobb munkát végez. Vagy a V.Ca, 2rák­­■ torgyárban a DDf. forgácsolóban Jenéi elvtárs népnevelő elmondotta, hogy apja szegény zsellér ember volt, sokan voltak testvérek, 1946.-ig ő is kuléknál dolgozott, ekkor került fel Pestre, Itt szakmát tanult, eszter­gályos lett. Jó munkájával akarja meghálálni azt a sok jót, amit a föl­szabadult uj élet ad néki. Üzemrészében nincs loo $-on alul dolgozó. Ágit.tanfolyamainkat ágit,érvek kidolgozásával segítette s Pb. Szemléltető agitáeiónk szlnessége még jobb eredmények elérésére serkentette dolgozóinkat. Bőven éltek az 0Ívtársak az agitáción keresztül a bírálat fegyverével, pl. az miben karikatúrán kifiguráztak egyes urtt­­zsaki vezetőt, aki ceák hó végén megy le a műhelyekbe megnézni, hogyan áll a terv, ill. hogy biztoaitott-e a prémium. Ugyancsak itt az íXM.-ben rajzolták ki Hadi József műszaki veze­tőt, aki a most megindult választási békeversenyre való felajánlást úgy okarja biztosítani, hogy asztoltvrrve kijelenti, hogy J^ár pedig aki nem tesz felajánlást azt lo.-Ft-rs megbünteti." Igen zaép a Hungária gyér szemléltető agitációje,amely a múltat és a jelent hasonlítja össze. Sok szint vitt agitáoiórikba a kulturagltáoió. ielkezitő köszön­tőkkel, versekkel, vlrágosokorrol, dicsérő levelekkel jutalmazták az életfáié dolgozókat. Nemes versengés indult meg dolgozóink között annak érdekében, hogy kihez menjen a rigmus brigád köszöntőjével. Jól használták fel üzemeink a hengoSbomondót, amelyen keresztül népszerűsítették a Jó eredményt elért dolgozókat, ill. buzdították a le­maradókat. •/, AC

Next

/
Thumbnails
Contents