Budapest Főváros Levéltára: MDP Budapesti Bizottság XIX. Kerületi (1950-ig Kispesti) Bizottsága vezető testületeinek iratai - Választmányi ülések jegyzőkönyvei, 1953 (HU BFL XXXV.111.a/2)

1953-04-16

[ Ilim in HlWí.wnr Ez a felhívás jogos büszkeséggel tölt el 1)elmünket, mert bár kis nép vagyunk a felszabaduld* óta eltelt 8 esztendő alatt, felszabadítónk és védelmezőnk a hatalmas Sz.U. Önzetlen támogatáséval, állandó anyagi és szellemi segítésével a mi nagy pártunk és szeretett vezérünk Rákosi elv­­társ vezetésével, a dolgozó parasztsággal szövetség# munkásosztály hő­sies, önfeláldozó munkájával hatalmas eredményeket értünk el. A Népfront programraja az Ötével sikeres befejezése, a második ötéves terv sikeres végrehajtása és a béke védelme. 'írnek a pro grammnak a népszavazása már meg is kezdődött üzemeinkben, s Felszabadulási Hét további lendületének fokozásával a még nagyobb eredmények eléréséért fo­lyó harcosi, a Dej-haj<5gyár választási békeversenyre mozgósító felhívá­sához való lelkes csatlakozással. A népnevelők, a kom munisták legfontosabb kötelessége az, hogy mozgósítsanak a választási békeversenyre, mert a verseny sikere jó szer­vezése, műszaki feltételeink biztosítása, a verseny és a választás ál­landó összekapcsolása a felvilágosító munkában! a félévi terv teljesí­tésének, a választási győzelem előkészítésének döntő tényezője. Ezen a területen munkánkban még hiányosságok vannak. Nem hasz­náljuk fel kellően választási agitáotónk sokoldalúságát, nem tesszük e­­léggé színessé. A választási békeverseny agitáoiója nem folyik olyan lendülettel, mint ahogy azt a ltkes képviselőielSLŐ gyűlések biztosítják számunkra. Pártszervezeteink nem adnak megfelelő lendületet a népnevelő munkának. Különösképpen vonatkozik ez körzeti pártszervezeteinkre, ahol lelkes aktivistáink vannak, csak egyes titkár elvtársak nem megfelelő módón foglalkoznak elvtársainkkal, népnevelőinkkel. Mint pl. az 1-ez körzetben f. hó U.-én este kint járva tapasz­taltuk, hogy s népnevelők már 7 órától várták s vezetőséget és l/2 8 órakor még sem a titkár elvtársnő, sem más vezetőségi tag nem jelent meg a vezetőségi értekezleten. Vagy a 4-es és 6-os körzetünkben, ahol nem adnak megfelelő beosztást a nőnevelőknek, a könnyebb megoldást vá­lasztva hasaküldik őket. Választási agitáelónk lendületét nagyben fékezi az az általá­nos jelenség, amely a válaaztázi munka lebedsülésében nyilvánul meg. A választási munka lebecsülése nem szóban, hanem tettekben nyilvánul meg egyes elvtársak részéről, amikor Is az elbizakodottság, az önelégUH ség eluralkodik e Ívtár salakban, mint pl. Köztér elvtársnál, s 6-os kör­____' __ L .. _ ............................................................................................................................. I

Next

/
Thumbnails
Contents