Budapest Főváros Levéltára: MDP Budapesti Bizottság XIX. Kerületi (1950-ig Kispesti) Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártértekezletek jegyzőkönyvei, 1954 (HU BFL XXXV.111.a/1)

1954-03-21

! I Í '1 - ■ - ■ A kerület nevében küldünk. Pártunk fejlődésének tört énété ben Vilidig jelen­­* . iíős szerepet töltöttek be a kerületi párt ér tekesietek. A pártmunka továbby fejlesztése, a meglévő hibák kiküszöbölése terén folytatott karcban a je- ' lenle ginek kimagasló jelentősége van. A EV 1953 júniusi és októberi hatá­­- rnstaiban tisztán és világosan állapítot ta meg az eddigi hiányosságokat és megjelölte kijavításuk útját. Szék a határozatok bébizoryitobták pár­tunk erejét és elszakíthatatlan kapcsolatát az egész dolgozó néppel. Mai párt ér tekz le tünk jó munkájának azt is kell eredményeznie, hogy e kapcso­lat továbbfejlődjön, mélyebbé, szilárdabbá váljon. A választmány ma beszá­mol munkájáról, végeredményben kerületünk munkájáról, a mi munkánkról. Be­számol arról, hogyan és mi módon valósítottuk meg pártunk és kormányunk po­litikáját, hogyan segítettük az egész magyar dolgozó nép felemelkedését biz­tosító programra megvalósít ás át és mik az elkövetkezendő feladatok ezen a téren. A beszámoló széleskörűen foglalkozik pártmunkánk bírálatával, a fel­vetett hiányosságok mellett az elért eredményeket és a további feladatokat is megjelöli. A döntő jelentőségű munkát azonban ma a küldött elvtársaknak kell elvégezniük. Pártérte ke zle tűni; sikeres, eredni ényes munkája attól függ, hogy milyen mértékben veszik ki részüket az elvtársak ebből a munkából. A vezetőségválasztó taggyűlések óriási tömegét vetették fel a legkülönbözőbb /-v problémáknak, a tagság nan fukarkodott a bírálattal sem. Ezeket a bírála­tokat, helyes és jo javaslat ólat kellett magukkal ^hozniok az elvtársaknak és itt kell mindezeket elmondaniok. A mi mai munkánk nem kis mértékben kell, hogy Segitse pár.tünk III.Kongresszusának munkáját, ani ism ét hosszú időre fogja megszabni feladatainkat, amelynek végrehajtásában nekünk kispesti kommunistáknak, az eddiginél is jobban ki kell venni részünket. Munkánk vég­zésében t ámasz kod junlc a kispesti kommunisták harcos hagyományaira. Foglal­kozzanak az elvtársak a kongresszusi versennyel, hogyan segítették elő jó politikai munkával a termelés emelését, milyen segítséget kaptak a pártvá­­lasztm ánytól. Vessék fel a politikai munkában jelentkező hibákat. Ez i-_ gén fontos a pártdemokrácia kiszélesitése és pártunk erősítése szempontjá­ból. Ez pedig azt jelenti, hogy minden pártszervezetben és az egész párt­ban alulról felfelé összeforrnak a vezetőszervek a tagsággal, egy testté válnak. Ez nem kevesebbet jelent, mint a párt politikai es szervezeti egy­ségének megerősödését • Végül pedig kedves elvtársak, ne f eledlcezzünk meg arról, hogy pártunk legyőzhetetlenségének alapvető feltétele az önkritika és kritika, es a párt vezetésének bolsevik módszere. Az önkritika és kri­­^tika a legértékesebb módszer arfa, hogy valamenryi kommunista résztvogyen a párt kollektív vezetésében. Ezek előrebocsátásával kivántam megnyitni mai párt értekezletünket és kivánok az elv társaknak sikerekben gazdag, jó munkát• Elnök javaslatot tesz a pártértekezlet napirendjére. 1./ A kerületi pártválasztmány beszámolója. 2./ A kerületi, pártvála sztmány megválasztása és a küldöttek megválasztása a Budapesti Pártértekezletre. A párt érte te siet napirendjét a pártértekezlet hozzászólás né Ildii, egylian­­gulag elfogadta. Elnök ismerteti, hogy a választáshoz milyen bizottságokra van szükség. IV/ 5 tagú mandátum vizsgáié bizottság. 2./ 5 tagú jelölő bizottság 3./ 5 tagú szavazatszedő bizottság. Elmondja a bizottságok megszavazásának módját és ismerteti azok feladatát. Jávor elvtárs javasolja a mandátum vizsgáló bizottság elnökének dr.Irás Jenő elv társat, a kér.Tanács Rendelőintézetének igazgató főorvosát, tag­jainak: Kapornai Sándor elvtársat, a Gránit-gyár igazgatóját, Szoljár Dezső — —1 3 . ,

Next

/
Thumbnails
Contents