Budapest Főváros Levéltára: MDP Budapesti Bizottság XIX. Kerületi (1950-ig Kispesti) Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártértekezletek jegyzőkönyvei, 1951 (HU BFL XXXV.111.a/1)

1951-11-18

^ Ennek tudható be az ia, hogy nem tudták az ellenséggel széles körben felvenni a ^ ' harcot. A Pártbizottság a pártvezetőségi tagok elméleti színvonalának emelése érde­' kében indította be a 3 hónapos pártiskolai színvonalon oktató esti iskolát, amelynek mór megindulásánál mutatkoztak hiányosságok a fegyijem területén, éppen azoknak az elvtárskknak a részükről, akiknek példamutatóknak kellene lenni mindenben a többi párttag előtt. Hiába fogja a Pártbizottság jól megszervezni az oktatást és biztosí­tani az anyagellátást, ha az elvtársak saját munkájukkal nem igyekeznek segíteni a feladatok elvlgzésóben. Természetesen a Pártbizottságnak is sokat kell javítani fts oktatási vonalon, de eredménnyel csak úgy tudunk elérni, ha a párttagság a politikai bizottság ide vonatkozó határozatát mar a díjtalanul végrehajtja. Váraljai Józsefné: kér. MNDSZ ügyvezető. Pártunk II. korngresszusa hosszú iőre meg­­izaíiaTelaláTíőkat a feszült nemzetközi helyzet közepette, a felemelt 5 éve3 terv teljesítése é3 a mezőgazdaság szocialista átszervezése érdekében, amelynek során ar­­, ról kell gondoskodnunk, hogy minél több nőt vonjunk be a termelésbe. Kerületünkben ezen a téren értünk el eredményt ebben az evben kb» 1*500 asszonyt vontunk be a termelő munkába. Pártunk rámutatott országos voszonylatban is az MNDSZ hiányosságaira amelyet a kér,-ben is fellelhetők voltak.A Párt bírálata nagy yegitséget adott a munka megjavításához, s azóta nagymértékben megjavult nálunk a belső demokrácia, érvé nyesült a kritika és az önkritika az alapszervezetek részéről a kér.MNDSZ felé is. Feladatunk a termelésben újonnan bekerült asszonyoknak minél nagyobb segítséget r-'x adni hogy képessek legyenek a növekw feladatok végrehajtására. Az MNDSZ tagok a társadalmi munka területén főként a Tanács munkájából veszik ki részüket, s békéért folyó harc terén igyekeznek dolgozni, lelátunk az oktatás vonalán, hogy asszonyain­kat úgy neveljük, hogy a nevelő munka eredményeként javasolhassuk őket tag vagy tag­jelölt felvételre. Ezen a téren jó eredményt értünk el a munkaverseny kiszélesítése során a Fórfiruha gyárban , ahol nem régen indult be egy MNDSZ terem és mellette két MNDSZ szalag., akik Sztálin elvtárs születésnapjára tetttek komoly felajánlást. Jó munkát végeznek a uránit gyári MNDSZ asszonyok is különösen kiemelkedő ebben a tekintetben a Dankó brigád. Meg kell mondani, hogy a kér, MNDSZ nek sok segítséget adott a kér. Pártbizottság, és kérjük,hogy továbbra is ehhez hasonlóan adjon útmuta­tást a jó munka érdekében. Az Elnök,javaslatot tesz a Pártértekezletnek, hogy az előrehaladott időre való tekintettel egy hozzászólást engedélyezzen és utánna a vitát zárja le. A javaslatot a Párt--rtekezlet egyhangúlag elfogadta. s Ulrich Gyula: /Hofherr gyár / Sok szó esett a mai nap folyamán a Hőiben gyárról, r gniagam”reszérő 1 a Hofherr gyári szürke öntöde dolgozói nevében kívánok hozzászól­ni. Nem véletlen az, hogy a nyár folyamán Üzeműikben úgy a politikai, mint a terme­lési munka terén vissz esés következett be. Felelősség terheli ezért az ulapszorve­­zetek vezetőségeit, az üzemi és leér. Párt izottságot, de nem utolsó sorban a Bpesti Pártbizottságot is, mert a hiányos pártbizottság kiegészítése érdekében nem sokat tettek felsőbb szerveink. Ez betudható a megmutatkozó elbizakodottságnak, vagyis elvtársuink úgy gondolták segítsék és ellenőrzés nélkül is jól fog menni a munka, íiaalc a hivák megtörténte után figyeltek fel a felsőbb pártszervezetek, elég Késen ahhoz, hogy teljes egászoében ki lehetett volna küszöbölni a hiányosságot. Még a legfontosabb karapán; munkában, - mint .milyen a második békekölcsön jegyzés volt­­som tudottf az egyébként is hiányos Pártbizottság feladata magaslatán állni. Ebben az időben már több segítséget kaptunk a bpes ti és a kér. Pártbizottságtól is, ma már a felsőbb Pártszervezetek különösen a kei*. Pártbizottság nagyobb súly. lokiét az ellenőrzésre és a segítség nyújtásra, z üzemi pártszervezet^is lényegesen mege­rősödött és ennek hatása érezhető abban, hogy a szűk Öntöde tervéi iü:ju«xa lo5^r*ra terveseüii.ségét 100, -ru teljesítette és .8,,-os selejtjét 5.3 . -r i csökkentette. Mindez a Pártszervezet, a műszaki vezetőség, és a becsülates dolgozok között kiala­kult szoros kapcsolat eredményeként jött létre. Azonban nem elégedhetünk sz eddigi eredményekkelj hanem mint a kér. pár tér te ke sietne k küldött táviratunkban említettük, eredményeinket tovább kell fokoznunk,ehhez kérjük a felsőbb pártszervezetek segít-^ sávét, mert ezzel tartózunk szocialista hazánknak,Partunknak,szeretett lakosi elvtur­­sunknak,- ü-'iv j..; - ielmet t kiosztott határozati i a vp ^ 1 t i n'- . ■. , 1 ^ourri ebédezüneto!; rondöl uL,_ — /illaton gondos at tanul. ....hiyo­/£ L _________________________________________________________________________________________________________________

Next

/
Thumbnails
Contents