Budapest Főváros Levéltára: MDP Budapesti Bizottság XXI. Kerületi (1950-ig Csepeli) Bizottsága vezető testületeinek iratai - Aktíva értekezletek jegyzőkönyvei, 1954 (HU BFL XXXV.110.a/5)
1954-12-10
'7 1 — 19 — 1 * , Egyrészt azt a véleméjiiyt megszüntetni, hoc; az országon belül a Hazafias * * Népfront a vezető* Másrészt, hogy a tanács ős a párt közötti ellentét megoldására Jött létre a K.K., . Egyik sem igaz. A szocializmust építő munkában továbbra is változatlanul Páriánk a var ;t.Ő« A li.M.-p. úgy mint a többi tömén szarvasét ek hivatottak arra, hogy a Párt politikájának mewfalclően végezzék munkájukat hazánk további fölemelkedéséé*1, azokat a rétegeket io bevonva, akik a Párt politikájával nera mindenben értenek egyet ugyan, de a békéért, ü jóiéi: biztosításáért folyó küzdelmet magukénak érzik. A nam tült te békítő cserepet a párt én a tanács között. Annál is inkább mert erre nincs szükség,. Hogy a párt bírálta a tanács munkáját és fordítva, a tanács hiv-tkozott árra, hogy a párt szervezőtek nem ^ adnak elég segítséget mintájukhoz, nem jelentik a békétlenséget. És semmi körülmények között sem szabad Ilyen kövétkeztetést levonni és me kell szüntetni azt a hangulatot, hogy amit a iái t vagy a tar ács nem tudott olintéeni, .majd elintézi a H. <*.■ . Meg kell szüntetni az olyan törekvést, hogy a H.N.F, összeszedi azokat a problémákat, amelyek megoldhatók a tanács munkájában és amivel jót tesz a lakosság feló, a nehéz ügyeket pedig mag hagy^aa tanácsnak. Az ilytm törekvés helytelen, mert a tanács lejÍratásának az egyik formájává alakulhat ki. Ilyen törekvés volt a kerületünk bizottságában ia, amikor programtanába olyan dolgokat építőit bele, amely népszerűséget jelent, de a nehézségek közül semmit nőm vállalt programjában, Hsért a H.-'.F. kerületi Bizottságának programmját ^ át kell dolgozni én olyan célkitüzáaekxí végroha;tását vegye bele a programmjába, amely nem közvetlen kapcsolatos a tanács, munkájával. Azért mart a H.N.F. kerületi Bizottsága sem alá, de f. lé rendelt viszonyban, sem áll a kerületi tanáccsal. Feladat ezen túl, hogy a ií.L.r. B. elnöksége a progrfiiamban foglalkozzon azzal is, hogy hogyan kívánja biztosítani 0 bizottságon belül a párt vezctőszefepót. A. H. li.T’.B. segi ta ég év el a megválasztott uj tanácotagoknőemeg kell kezdeni munkájukat. A legutóbb megtartott alakuló tanácsülés bebizonyította, hogy az uj tanácstagokra számi that. Hozzászólásukban kifejezték azt, hogy akarnak éo fognak is dolgozni, Csapol lakosságának érdekében. Szívesen végzik munkájukat, ha ehhez megfelelő ssgitcógöt kapnak. Rajtunk van a sor, hogy szüntessük meg a tanácstagokkal szemben azt a hangulatot , hogy az nem munka, és tudják, hogy tanácstag az illető mégis a feladatok tömegével bízzák meg őket. A tanácsválasztás után első napokban minden egyes pártszervezetnek mag kell érteni, és tudomásul kell vennie azt, hogy a tanácstag munkája igen fontos pártmunka. 2}