Budapest Főváros Levéltára: MDP Budapesti Bizottság XXI. Kerületi (1950-ig Csepeli) Bizottsága vezető testületeinek iratai - Aktíva értekezletek jegyzőkönyvei, 1954 (HU BFL XXXV.110.a/5)

1954-12-10

A másik módszerbéli hiba, ami a túlzott takarékosságból eredt a borí­tékok mellőzése. Se a hiba a felsőbb szerveink intézkedéséből szár­mazott. Hálunk la több helyen mint a 75-0s, 76-os szava zókörzetékben többen kifogásolták e boritok hiányát, de különösen kifogásolták azt, hogy a szavazófülkében nincsen ceruza. Ahogy az elv társak tájékoztat­tak bennünket többen káromkodva atávoztak a szavazóhelyisógből. Ezek W a szavazó polgárok hazafelé elmondták több embernek,.hogy nincsen ce­ruza és felhívták figyelmüket arra, hogy ők vigyenek. A helyzet az, hogy hiba volt, hogy a tanács nem gondoskodott a ceruza biztosításáról, mert későn kapta rec: orra az utasítást, de hiba volt az is, hogy a sza­­vezetszedő bizottság elnöke nem nagyarázta meg a szavazás módját és te a választó megkérdezte, hogy joga von a ceruzát használni egyszerűen ‘ nem adott ró választ, csupán annyit mondtak, hogy aki egyetért a jelül-U ttol az hajtsa össze a szavazólapot-ós dobja bel© az urnába. Volt olyar hely, ahol egyszerűen úgy tájékoztatták a szavazás módjáról a választó­polgárokat - kibővítve az előbbit azzu-1, hogy alti nem ért egyet a je­lölttől az menjen be a fűikóba. Ilyontapcsztalatunk volt az I-oo kör­zőt területen , ahol rótinő óg Varrónő közötti viták a választópolgá­rok nem értették meg és ezért határozatlanok voltak a szavazásnál. Újólag alá kívánom huzni azt, hogy ha c választác munkáját összegez­zük megállapíthatjuk, hogy ez eredmények jellemzőek a hibák mellett. . A ja a harcos munka, amely megnyilvánult a választás előkészítősében és a választás napján visszaszorította az ellenséges elemek törekvé­seit, amelyeket már a lokol:ölesönjegyzós idején nyíltan tettek, igy a röpcédula, a demagóg aiingok bedobása, de vi szaszorult a külső be­hatás is, amiről mindannyian tudunk, hogy szomszédunk léggömbök se­gítségével igyekezett röpcédulákat beszállítani, hogy az egységet meg­bontsák. Hint ahogy Kovács István elvtárs mondotta még a szél is ne­künk kedvozett mert ezeket © léggömböket másfelé fújta, nem ott kö­tött ki, ahol azt küldői várták. Terülatünkön a szaktánsoktól vártunk nagyobb ellenállást, azonban csak kisebb ilyen raeg.oyolvánuléssal találkoztunk a Királyerdőben a Vihorlát utca és környékén, azonban népnevelőink harcos munkája a tovább fejlődést megakadályozta. A választási győzelem azonban nem szolgáltathat okot az elbizakodott­ságra és ha volna ilyen irányzat, nagyon rosszul tennénk. Az elvégzett munka nem a4 pihenésre, hanem a munkánk további megszervezésére, a szer zett tapasztalatok továbbvitelére kell, hogy serkent,san. Feladatunk az, hogy a választás lendületét megtartsuk, ill. továbbfejlesszük, 2 Z.

Next

/
Thumbnails
Contents