Budapest Főváros Levéltára: MDP Budapesti Bizottság XXI. Kerületi (1950-ig Csepeli) Bizottsága vezető testületeinek iratai - Titkári értekezletek jegyzőkönyvei, 1954 (HU BFL XXXV.110.a/4)
1954-09-03
I / - 10 - { * u 1 ■ < ’ . Hajdú elvtárs az irányszám kérdéssel kapcsolatban mondtam azt, amit tudok, hogy a múlt évi összeghez irányitva 10‘/u-al lesz több kibocsáj va. Még egész pontos irányszámot nem tudok, erről az elvtársakat időben fogjuk órtesiteni. Lakatosnó elvtársnő felvetette, hogy az ÜB. megbeszélésen ismertesse e a kölcsönjegyzéssel kapcsolatos feladatokat. Nyilván ez helyes, ha az ÜB. foglalkoznak. Van-e határidő: mi volt eddig 4-5- nap alatt szoktuk befejezni a kölcsönjegyzést, de ha a példamutatást jól me szervezzük és a gyakorlatban érvényesülni fog, akkor a jegyzés ideje nem fog nagyon kihúzódni. Tóth elvtárs kérdezte, mi az SzHSz feladata. Az SfcHSz feladata ugyan az mint a többi tömegszervezetnek, feladata, hogy a szakszervezetnek adjon segitséget, a területen a tanácsnak aduon javaslatot, adjon elvtársakat a népnevelő munka végzéséhez. Az MTH-ból az elvtársnak annyit szeretnék csak mondani, az egyem véleményem, hogy az idősebb embereket nem becsüljük eléggé, nem becsüljük élégté a szakmai felkészültségét. Hogy ml adjunk segíts*get, hogy az BM.-ben fel vegyék az elvtársakat, erre ígéretet nem tudok mondani, de ha lesz az BM.-el közösen megbeszeles fel fogom vetni az elvtársaknak és ha lesz valami, akkor az elvtársat fogjuk 25-ös1Trösztbői az elvtársnak csak annyit tudok pillanatnyilag mondani, hogy az alapszervezet meg fog maradni úgy mint jelen pillanatban van. A racionalizálás kérdésével kapcsolatban Berta elvtárs felolvassa a K.V. határozatát, mely augusztus 50.-án lett kiküldve. A tanacsválasztás előkészítő munkájához mór hozzá fogtunk. A tanácsválasztás lebonyolitása sok mindenben különbözik az előző munkától. Különös jelentősége van a tanácsválasztásnak akkor, amikor a határozat azt is megszabja, hogy a tanácstagot rossz munkájá esetén a választok visszahívhatják. Így a tanácstag és a lakosság között a kapcsolat feltétlen megszilárdul. De ezzel párhuzamban a választó felelősségbe is növekszik, mert ők választották meg. Ennek a munkának azért is van nagy jelentősége, mert hiszen 4 évre válassza meg a lakosság a tanácsot, ez a jó munkától függ, hogy a tanács milyen irányitó munkát tud a területen, a Csepel területén végezni. Elvtársi üdvözlettel: Berta’János PVB.I.titkár. A A .. r --------V ^ ----