Budapest Főváros Levéltára: MDP Budapesti Bizottság XXI. Kerületi (1950-ig Csepeli) Bizottsága vezető testületeinek iratai - Titkári értekezletek jegyzőkönyvei, 1953 (HU BFL XXXV.110.a/4)

1953-03-20

keresztül a második negyedévi tervünk tiljesitve legyen. Ez persze nem jelenti azt, hogy a pártszervezet ne ellenőrizzen és ne adjon segítséget a szakszervezetnek munkájukban. Ezért helyes, ha a szakszervezet is munka­tervet készit a választások idejére, amit a Pártszervezetek szigorúan ellen őrizzenek. A választások előkészületeiben a azakszervezetnek is komoly po­litikai munkát kell végeznie. Különös goniot kell fordítani, hogy a kollek­tív szerződés és a munka-törvénykönyvbe lefektetett jogok, köteleségek a dolgozók részére és részéről be legyenek tartva. Nagyobb {gonddal foglal­kozzanak a munkavédelemmel, balesetek elhárításával, az újítások javas­latainak gyors elintézésére* stb. De meg kell magyarázni azt is a dolgo­zóknak, hogy a szociális, kulturális téren mit kaptak, hogyan pihenhetik ki évi fáradalmaikat a hegyeken, a Balaton partján. A múltban a dolgozók csak álmodtak arról, hogy jó volna a Balatonra menni nyaralni. Talán had­idézzem Schablik elvtárs elmondását. Schablik elvtárs elmondja, hogy Pes­ten a nyomor vidékre kényszeritette, hogy a megélhetését családjának úgy, ahogy biztosítani tudja. Ahogy haza felé jött, lement a Balaton partjára megnézni, hogy milyen is a Balaton. Az ott cirkáló csendőrök megfogták és ^ összeverték. Mindezt csupán azért, me rt megtekintette a Balaton vizét, a szakszervezetnek nem árt ha sok ilyen dolgozót megkérdez, és elmondatja velük a múlt átkos életét. Végezetül a szakszervezet aktiválnak egy ré­szét átt kell adni a pártszervezeteknek. Disz-szervezet feladatai: A Disz­fő feladata, hogy ismertesse az ifjúság életét, jelenét, ragyogó jövőjét. Különösen dolgozzák fel az Ország-gyűlés nagyjelentőségű határozatát, hogy a 18 évet betöltők részére szavazásra adta meg a jogot. Ezen kivül ami a legfontosabb feladat, hogy a termelés területén élharcosok legyenek, a felszabadulási hét, a negyedévi tervért folytatott harcban. Az ifjúság álljon csatasorba azért, hogy elnyerje a termelés"rohamcsapatálc" megtisz­telő ciilet. A fiatalság úgy készülhet a választásra legjobban és hazafi­as kötelességének úgy tehet eleget, ha termelés területén helytáll, nem legz egy loo $-on alul teljesítő ifjúmunkás és a 18 évet betöltött ifjú egyöntetűen Rákosi elvtársra, a Népfrontra szavaz. Ezenkivül biztosítani kell, hogy a kulturagitációs munkába a legfejlettebb ifjugárdistákat ad­ják átt a pártszervezeteknek, az a kezdeményezés, helyes, hogy az ifju­­munkások vállalták, hogy színessé, széppé teszik a szavazó helyiséget. MNDSZ- feladatai: a nők körében kell megmagyrázni} hogy mit kaptak Pár­tunktól, Kormányunktól, és elsősorban Szovjetuniótól.Az agitáció közép­pontja legyen a Minisztertanács határozata az anya és gyermekvédelemről. Az aktívákat a pártszervezeteknek adják átt a választások idejére. MSZT# feladatai: Elsősroban a Szovjetunió eredményeit, segitő munkáját dokummentációs anyagokon keresztül és egyéni agitáción keresztül ismertes­sék. Népszerűsítsék a szovjet tapasztalatokat dolgozóink körében és nyújt­sanak segítséget, hogy ezeket a- tapasztalatokat dolgozóink a gyakorlatban meg is tálésithassók. A választás lebonyolítása ill. előkészületei nagy felkészültóéget követelnek a körzeti és üzemi pártszervezetektől. Az üzemi pártszervezetek nagy gondot fordítsanak, arra, hogy a krözeteket megfelelő számú, képzett agitátorokkal erősítsék, ill. seftigsék* Biztosítani kell, hogy a kiözetekben kimenő agitátorok és tömegszervezeti aktivék az egész előkészületi munka ideje alatt egy helyre menjenek ki. A körzeti párt-tit­kár elvtársakkal még külön átt fogjuk beszélni azokat a közvetlen felada­tokat, amelyek a pártszervezet megerősítését, az agitáció folyamatos biz­tosítását illeti. Ezen kivül a Pártbizottság rendel késésükre adja az elv­­tarsaknak az egész munkatervet, hogy ennek alapján saját maguk területére • fel tudják dolgozni. Most azonban a legfontosabb feladat, hogy azokat a tapasztalatokat, amik az 1949-es választáson voltak, azokat figyelembe ve­gyük. A körzeti titkár elvtáraak dolgozzék fel a körzet területén történő eseményeket, az egész körzet fejlődését, hogy az üzemekből kimenő agi­tátorok azt megismerjék és tudjanak tájékozódni a választási harc sorén. t-.mil. Hlr ! 3

Next

/
Thumbnails
Contents