Budapest Főváros Levéltára: MDP Budapesti Bizottság XXI. Kerületi (1950-ig Csepeli) Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1955 (HU BFL XXXV.110.a/3)

1955-11-18

f . > általában megállapíthatjuk azt, hogy a vizcgr.lt üzemekben a hol­­szerződések batáridőre esedékes pontjait vógs liajtott ák, , mely azt bizonyltja, hogy az igazgatóink, ezakaseJMrezateink ma m.x nagy figyelmet fordítanak a vállalt kötclczcttcogck taljecitasé­, re. A Szőrmekonfakciónál azt tapa áztál tűk, hogy egy küldő táblázaton menetközben figyeli az igazgató az agyra pontok vógrehajtás át, yagy a Kőolajnál az igazgató megbízásából a munkaügyi osztályegyik dolgozója külön írásban már egy hónappal előbb figyelmezteti az ^ ülctőkés felelőst a kollektív szerződősből ráháruló feladatra óc a határidőre. Ugyanezt tapasztaltuk a ozakezerv ezctolcnól le, akik szinten figy :- 1 erűméi kis érik a kollektív szerződések pontjainak betartását, illetve vőgr hajtácát. Igen helyesnek tartjuk a különböző felsőbb ezer vek intézkedéseit ic, melyez rint a kollektív szerződés egyes pontjainak telj öl­tését ólüzem f"ltételnek szabják meg. És ezzel még jobban ösztön­­sic a vállalatokat, hogy a kérdéssel fokozottan foglalkozzanak. Annak ellenőre, hogy a kollektív szerződősben vállalt kötni zett­­eég-’k mind c dolgozók őrdckób n történnek mágia tapasztalatunk, hogy az üzmeink dolgozóinak egyréozc Őrdckteleft'a kollektív ezer ződóe és annak végrehajtásával szemben. Ez bizonyltja, hogy a kollektív szerződések vögr :haj tácí.nalc első főlővi beszámolóján a Szőrm konfekció vállalat 52o dolgozója közül 18o-an, a Kőolaj Vél1-nál 76o dolgozó közül 42-en vettek reszt. Ennek okát abban látjuk, őo ezt több dolgozóval tartatott b- ezelg-'téo alapján állapítottak meg, hogy sérelmesnek tartják gy:r. régebbi jutattátok megozüntctooőt, /munkaruha, vődőótel,otb/ érj :z:n lccreoztül merik le a szakszervezet munkáját. Ugyanakkor a szakszervezet nem fordít kellő gondot azoknak a létesítmény éknek népszerűéit énére, melyek ez üzemben a kollektív, szerződős végrehajtása során, a dolgozók érdekében v alóculnak meg. Nem folyik erről állandó f alvilágod tó munka ős 0'ak az egyes kampányok idején be szelne.:, róla. • / • I- 3 -

Next

/
Thumbnails
Contents