Budapest Főváros Levéltára: MDP Budapesti Bizottság XXI. Kerületi (1950-ig Csepeli) Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1954 (HU BFL XXXV.110.a/3)

1954-07-01

, ^ ! ^- 4 - ^ ■* nagy kies r^ jolentcKuak r. terme 2.° mmB.k.c.bé 1» Adataink ezer int a balesetek zömében a dolgozók * bői kisenb részben műszaki vagy egyéb hiányosságokból adódik. Kevés eset az még súlyosabb baleseteknél is,hogy felolős személyt tudunk megállapítani, mert aa üzemi munkavédelmi szervok, a szakértők igyekeznek a felelős­ség kérdését leplezni, A közbiztonsággal szorosan összefügg a körözési munka is, mert ezzel nagyon sok bűnözött tudunk ártalmatlanná tenni. Kerületünkben 1953-54 évbon 50 bűnügyi körözött személyt fogtunk el, Foglalkozni kell még jelentősömben az ügyészség és a ^ rendőrség kapcsólaival is. Az ügyészség mint felügyeleti szerv állandóan faelemmel kíséri bűnügyi munkánkat, őrködik a szocialista törvényes ég betartása felett. Bű­nügyi munkánk során állandó segítséget kapunk az ügyész elvtársaktól azzal, hogy hiányosságainkat rendszeresen bírálják, de azzal is, hogy a hozzájuk forduld nyomozó elvtársaknak készséggel segítenek problémáik megoldásában* Segítenek az ügyészség dolgozói akkor is amikor szakmai értekezleteinken a sorozatosan megismétlődő hibáinkat feltárják. Ez eredményezte* hogy ha lassan is, de fokoza­tosan javul a bűnügyi munkánk. Osztályunkra beosztott közrendvédelmi elvtársak különösen csucsforgalmi időben végeznek közlekedés ellenőrzést. Ebből adódik, hogy kerületünkben a belesetek zöme éppen a nem csucsforgalmi időre esnek. Ez arra figyelmeztet bennünket, hogy a közlekedés- rondjét is állandó ellenőr­zés alatt kell tartanunk. Közlekedési balesetek száma: 1955. I.-V-héig 34, ebből halálos 5 l954o I,. -V-hóig 28, » 0 2 Statisztikai adatainkból megállapítható, hogy a balosotok zömét a gyalogosok közlekedők figyelmetlensége vagy ép­pen ittassága idézi elő. Egyre ritkábbak a gépjármüvetetők részéről elkövetett szabálytalanságok különösen az uj KRESz megjelenése éta, A balesetük száma azt mutatja, hogy bár csökkent, do móg * f~\

Next

/
Thumbnails
Contents