Budapest Főváros Levéltára: MDP Budapesti Bizottság XXI. Kerületi (1950-ig Csepeli) Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1954 (HU BFL XXXV.110.a/3)

1954-10-21

j ,v ■ j I . \ * I f : hanem tájékoztató. Árról volt szó, hogy tájékoztassam s^rat a 1 le lenle i helyzetről, A jövő héten megint lesz egy ha gU tá­jékoztató, ahol bővebben kívántam foglalkozni ezekkel a doTg©-«d£a 1 \ hn már bekértem a terveket, hogy abból mit valósítottak meg, bekértftK a IV. negyedével műszaki intézkedési tervet. , Export-tervét a kerület teljesítette. Összesen két vállalat^dolgozott , a III. negyedévben e-xportra a Posztógyár és a Szőrme. A_ Szőrme Ioo.h­­ra a 1 osztó pedig az utolsó havi teimelósi jelentés szerint 114,1 tehát túlteljesítette. Kóg hozzá teszem azt, hogy a kerületben a Kőbánya és Csepel közötti Versenyben a vállalatok export teljesítése nagyon szé­pén alakult az utóbbi időben. ^ Iíiba, hogy nem is tartottam lényegesnek az újításokkal foglalkozni. Ázzál egyetértek, hogy a dolgozók nem eléggé tájékozottak a verseny ul­\ lásáról. Berta elv tás: Szeretnék valamit tiszt zni: a pártmunkánk módszerét, stí­lusát felsőbb szerveink igyekeztek megkönnyíteni és hogy tovább ne men­jen ez a lazaság szeretnék egy-két dolgot felvetni. Az, hogy tájékoz­tató jellegű és szóbeli beszámolók vannak zömében a P.V.B. ülésen nem j■ löntliöti 0 V.B- ülésnek 0 szinvonüls visszöössöü^ ellenice — zőlep. A szóbeli beszámolóknak tartalmában meg kell felelni annak, mint n amilyen anyagot azelőtt írásban terjesztettünk a l'.V.B. ele. &z nem te­veszthet meg senkit. *» szóbeli beszámolóból eppen úgy kell, hogy infor­málódjon a r.V.B. , kell, Hogy olyan tája...ozottsaggal bírjon es kell, hogy olyan segítséget tudjon adni ennek nyomán a munkához mint amilyen segít­séget adott eddig az írásos előterjesztés alapján. Azért, hogy a mi tá­jékoztatásunk ilyen gyenge volt nemcsak Agócs elvt. hanem lergyik elvt. is felelős. A mi részünkről is egymás között fokozottabb ellenőrzést, segítést kell foganatosítani. A tájékoztató a címének nerc egoszen felel meg és jogosan vetették fel az elvtársak, Hogy pl. a fiíAvAG felhívásá­hoz való csatlakozás taxasztalatai éppen csak hogy meg lettem említve. E mellett igaza van Hűvös elvtársnak - és nemcsak a Posztógyárrá vonat­kozik ez - azért még sem lehetünk derülátók mert igen komoly xeladatok állnak előttünk ói-pen a K.V. október 3.-i határozata alapján, ha mi a további munkánkban az okt. 3.-i határozatot élővé akarjuk tenni, akkor nemcsak politikai munkával kell nekünk sok eredményt elemi, hanem gazda­sági intézkedést is kell tenni ott ahol arra szükség van. túlzottan az . eredmények lettek itt említve és azt hiszem a többi elvtársak is erez­ték, hogy a Papirgyár lett elég. é kiemelve. Nem vitatkozunk azon, hogy a Papírgyár az utóbbi időben igen komoly eredmény.kt ért el, azon­ban még ott is van tennivaló, amiről Dauth elvtérs beszélt és ami az aktivén elhangzott. * tapasztalat azt bizonyítja, hogy a dolgozók al­­tál felvetett dórelmek zömében jogosak. Ez abból adódik, nogy a mi párt­tagságunk, de a dolgozók is egyre többen látják azokat a feladatokat, emeIvek előtt nk állnak és igyekeznek ahhoz ,segítséget adni. Kohéri elvtárs észrevótelóvel szintén egyetértek, hogy az okok nincse­nek megemlítve. °gy gondolom ©auth elvtárs látja jól, hogy a kongresszusi munka ver se ny igen komoly rugója volt annak, ho.'j.y ezeket az eredmények . t el tudtuk érni. Azonban arról keveset beszelünk, hogy a kongresszusi munka versenyben feljött taxa sztala tokát hogyan juttatjuk érvényre. Fel kell vetni még, hogy a határozatlansáv volt jellemző a beszámolóra. *mi az előadásmódot illeti bizonyos fokú fegyelmezetlenséget is latok amikor azt mondja Agócs elvt. akkor ha még erre kiváncsiak az elvtársak akkor,megkérdezik. A P.V.B. nem egy kérdez-feleik szervezet, A í.V.B.-ot tájékoztatni kell, hogy az előterjesztés után az eredmények es hibák okati kutatva elvi kérdéseket vessenek fel, hogy milyen módszerekkel akarjuk az eredményeket továbbvinni vagy a hibákat felszámolni.^ Nem esett szó a párt és társadalmi szerveknek a műnkáj ról. azért az elért eredményekben a pártszervezetnek, szakszervezetnek, j NDoa-nek, DI3Z-nek is komoly részük van. Látni kell, hogy a bSkekölcsönjegyzes­­ben és az előző munkában a 1 osztógyárbán a DISZ milyen jo munkát vég­zett. Javaslatot tenni, hogy az ilyenirányú munkát hogyan vigyék tovább. /I9 •/.

Next

/
Thumbnails
Contents