Budapest Főváros Levéltára: MDP Budapesti Bizottság XXI. Kerületi (1950-ig Csepeli) Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1954 (HU BFL XXXV.110.a/3)
1954-10-21
- - I , *• * A tömegstervezetek eddig a legkisebb mértékben sem töltik "bfe ^hivatásunk kát. \ A őelölő gyűléseket hatalmas munka előzte meg. A lati 'Népfronton kívül létre kellett hozni a kerületi választó elnöks*eg"ét, ' lP-városi válásztékerüléti és I06 kerületi választóbizottságot, Ezt közvetlen ..ohári elvtárs segítségével elég jól oldottuk meg, amit az bizonyít, hogy a 18.-i eskütételen, amit a munkás otthonban tartottunk meg a szükséges 373 bizottsági tagból 337-en jelentek meg, 36-an más irányú elfoglaltságuk miatt nem tudtak megjelenni. Meg kívánom jegyezni, hogy az elnökökkel már előbb is tartottunk egy megbeszélést, itt az tűnt ki, hogy sokan nem jelentek meg és a megjelentek közül többen nem tudták , hogy miért lettek ide hivatva. Ami azt mutatja, hogy a különböző pártvégehajtdbizottságok mechanikus munkát i végeztek, csak beadták a névsort anélkül, hogy az elvtársakkal megbeszélték volna, milyen feladat végrehajtásáról lesz majd szó. A fővárosi választókerületi bizottságok közül mind a 11 megalakult, ezek közül négy bizottság esetében egy nerc jélentk meg az eskütételen és az alakuld ülésen. A lo6 kerületi választási bizottság közül 99 alakult meg, ezek közül 16 bizottság esetében 1-1 tag nem jelent meg, igy ezek 2-2 taggal alakultak meg. Hét bizottság nem tudott megalakulni mert 3 esetben csak 1-1 tag, két esetben pedig 1 sem jelent meg. A meg nem alakult bizottságok megalakulását, folyamatosan, a legközelebbi napokban fogjuk megtartani . A választási bizottságok összefogását 11 instruktor, 56 tanácsi dolgozón keresztül végzi, akik a választás napján az adminisztrációs feladatokat fogják végezni. Ezek tartják a közvetlen kapcsolatot a választási bizottságokkal és hívják be azokat, akik az eskütételen nem jelentek meg. A választási elnökség megalakult. Elnöke Kohári elvtárs, alelnöke Bűmmel Áldónó, titkára Béla József, tagjai: Kubancsik “-goston és Csókái Lászlénó elvtársak. Úgy gondolom, hogy ezeknek a terveknek a megalakulásával és az országos Hazafias ..'épfront kongresszus után a jelölő gyűlések színvonalát és megjelenési arányszámát lényegesen meg tudjuk javitani az esetben, ha a P.V.B.-től a Népfront a szükséges segítséget, a népnevelőkön keresztül megkapja, akik felhivják a lakosság figyelmét a tanácsválasztások jelentőségére. Itt kívánom megjegyezni, hogy a hazafias népfront kongresszus küldöttei ma délután tartanak közös megbeszélést. A jelölő gyűlések az eredeti ütemterv szerint folynak, tegnap estik 2o jelölő gyűlés volt beütemezve. A tegnapi jelölő gyűlések még nincsenek kiértékelve, igy csak a 15-én, 18-án és 19-én megtartott jelölő gyűlésekről számolta tok be. Az elmondottakból kitűnik, hogy a megjelenés körül igen komoly hibák vannak, mert ott, ahol mintegy 4oo választó van átlagba mindössze 5o- 8o-an jelennek meg. Ami azzal magyarázhat.', hogy a politikai munka igen gyenge. A Petréczi álvtárs által beigórt népnevelők sehol sem jelentek meg. Volt olyan jelölő gyűlés, ahol csak 22-en jelentek meg, amint azt már emlitettem. Tartalmukban a jelölő gyűlések jónak mondhatók. Többen elismerik, hogy a tanácstagok törekedtek feladataikat elvégezni. De bírálnak is, pl. ICrám elvtérsnőnek elmondták, hogy nem ismerik. Vagy pl. Ridl és Boros elvtársakat nem ismerik. Persze itt el kell mondani, hogy ezek a tanécstagjelöltek most más választási kerületet kaptak. Többen azon örömüknek adtak kifejezést, hogy most a területi elv érvényesül, tudják kit választanak meg. De előfordult olyan eset is, mint a 77-es választókerület, ahol Burlovics pártonkivüli tanácstagjelölttel kapcsolatban komoly vita alakult ki. Voltak más javaslatok is és az áL nők nem tudta kezében tartani a gyűlést és nem volt szavazás. Elmondották, hogy a tanács munkájában még van sok hiba, de elismerik _________________________________3^_________________________ i