Budapest Főváros Levéltára: MDP Budapesti Bizottság XXI. Kerületi (1950-ig Csepeli) Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1954 (HU BFL XXXV.110.a/3)
1954-08-12
7- -3- *- Az osztály dolgozói a kritikát elfogadták és igyekeznek elháritaniiSa^ zokst az akadályokat, amelyek eddig a taggyűlésektől távoltartották őket. /beosztások megváltoztatása,/ Munkánk ellátásában igen komoly objektív nehézség az, hogy osztályún-' kon csak egy Írógép van. Előfordul, hogy az osztályon dolgozó előadóknak sürgős jelentést kellene gégelniök,ugyanakkor a gép félfogadáson van igénybe, véve és igy csak 2 óra után kaphatják meg az előadók, II, XXI,kér,Közkórházi A Korház a felszabadulás óta aránytalanul keve- 3^T§T“Thí lődött1..ügy "Szervezési, mint szakmai szampontból a többi kerületi egészségügyi ágazatokhoz viszonyítva. Bár az ágylétszám a régi 150-ről 245-re emelkedett, ez a kerület.szükségletéhez viszonyítva rendkívül kevés. /30 $./ Az előbb jeliett ágylótszám szaporodást főleg az okozta, hogy a Csepeli Szülőotthon /68 ágy/ szervezetileg a Kórházhoz kapcsolták. Fontos osztályok teljesen hiányosnak a kórházból./Urológia, Szem,Bőr,/ Ez természetesen kihat a többi osztályok működésére is.Baleseti sebészeti osztály nincs, ilyen fontos ipari kerületben, s ezen átmenetileg jelenleg úgy segítettünk, hogy a 70 ágyas sebészeti osztályból 20-50 ágyat baleseti-sebészeti betegekkel töltünk be, de ezáltal viszont kevesebb ^ lett az általános sebészeti betegek elhelyezésére fordítható ágyak száma. A gyermekosztályon mindössze 9 csecsemő ágy van, amely a szükséglet+15-20 Í»~éX fedezi és igy súlyos beteg csecsemők kosárkákban is vannak elhelyezve. Ezen kívánt enyhíteni az egészségügyi osztály a Városi Tanács VB.XIIoEü. osztályán és az Egészségügyi-Minisztérium segítségével akor, amikor 120*000 Ft» befektetéssel 15 ágyas uj csecsemőrészleget épít. Ez a fejlesztés 1954 október 1-re kész lesz. Komoly nehézség, és sürgős segítség szükséges azonban ezzel kapcsolatban a személyzeti létszám emelése terén, A Városi Tanács XII«Eü<, osztálya értesítette, hogy e fejlesztés működtetéséhez szükséges egy orvos, 4 nővér, és 2 takarítónő alkalmazását az Eü.Minisztérium OLB-je nem enfedélyezte azzal, hogy a Városi Tanács saját keretén belül oldja meg. Városi Tanács arról értesített, hogy mivel a többi csecsemő osztályokon is inkább kevesebben vannak, ezt így megoldani,nem tudja. Kérem a Párt Végrehajtó Bizottságot, hogy segítsen a létszám kérdés megoldásában. Ha ezt a kérdést sürgősen nem tudjuk megoldani, októbet 1-én nem r-s tud megindulni a bővített osztály. 120.000 Ft-os befektetés mellett, havi 6.000 Ft, személyzeti fizetést jelentene. A Korház további fejlsztése feltétlenül szükséges a beteg ellátás meg= javítása érdekében. Javaslatot tettünk arra, hogy addig is amig Csepo~ len uj 400 ágyas kórház létesülhet, húzzanak a Kórház egyik szárnyára III. emeletet, s ezzel újabb 50 ággyal bővülne a Kórház, amely az ágyhiányt nabyban enyhítené. A Városi Tanács VB* 1954 június 5-én írásban közölte, hogy a fenti tervet 1955-ös beruházási keretbe beállítja. A- zonban egy hónap múlva arról értesítettek bennünket, hogy ez bizonytalanná vált. Kérjük a Párt Végrehajtó Bizottság segítséget abban, hogy 1955-ro a fejlesztést megvalósíthassuk,'Ennek segítségével az egész kórház úgy átszervezhetövé válna, hogy uj osztályok létesülhetnének és a korház szakmai nivója is emelkedhetnék, ami a. betegellátás javulását vonja magával. A Korház meglévő osztályainak’ szakmai működése a rendelkezésre álló lehetőségekhez mérten megfelelő. Hiányosság, hogy a tudományos és szakmai képzés emeléséhez szükséges megfelelő.könyvtár még nincs. Belgyógyá- ~ szatra szükséges egy adjunktus- , állás átszervezése, hogy elegendő szakorvos lássa el a betegeket, A státusz szerinti masodorvosi szakorvosa helyek jelenleg nincsenk betöltve, ennek megváltoztatására az eü. osztály jelenleg Javaslatokat tett. A Szülészeti osztály működésével kapcsolatban szakmai szempontból is komoly panaszok merültek fel evek • folyamán.,A főorvost akkor leváltottuk, es egy éve orvosi szempontból komoly szakmai tekintély vezeti az osztályt jjr.Probstner Artúr profesz: u________ _ . . ...... i