Budapest Főváros Levéltára: MDP Budapesti Bizottság XXI. Kerületi (1950-ig Csepeli) Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1953 (HU BFL XXXV.110.a/3)

1953-03-26

r n :5-b°n az alapszervezetben, Bár a lehetőség adva van, hogy becsü­letes és öntudatos dolgozókat vegyenek fel Pártunk soraiba* Hiányosság még egyes pártszervezeteknél az is, hogy nen készítik slő elég gondosan a tag és tagjelölt felvételt a taggyűlés előtt két-há^on nappal foglalkoznak a tag vagy tagjelölt felvételét ké­relmezővel. Ez a nunka csak az iv kitöltésére szorítkozik a poli­tikai munka rováséra* Ebből adódik az eberseg hiánya, hogy olyan r~s tagjelölteket vesznek fel, amely nen negfelölő a követelnények- . nek. Ilyen pld. a Kerékpárgyár alapszervezetében és a Pártbizott­ság oportunista nunkáján keresztül tapasztalható. A tagjelölt fel­vételt úgy tárgyalták neg, hogy olyan szenélyt is jóváhagytak, aki­nek apja és bátyja nyilas pártnak volt tagja, Ez megmutatkozott az utóbbi javasla-tokban, hogy a Kerekpáfgyár pártbizottsága által javasolt felvételekből a Gépgyárak Pártbizottsága februári hónap­ban lo nen negfelelő felvételt utasított vissza. Pártszervezeteinkben nincs arra való törekvés, hegy a nunkában ki­tűnt pártonkivüli sztahanovisták, szaknunkások, nüszaki őrtelnisé­­eiek közül ja vascljanak tagjelöltöt* M^g nindig tapasztalhatók olyan hiányosságok, hogy 24 even aluliakat, alkalnazottakat java­solnak tagjelölt felvetőire, a ker0 pártbizottsá g Párt- és Tőre g­­szervezetek osztályának kell észrevenni, arai nár a Kohászat és a Gépgyárak Pártbizottságán is keresztül mentek,. A tag és tagjelölt felvételnél történő hiányosságok és visszaesés főleg abból adódik, hogy politikailag nen értékelik a fölvétel mun­káját os a Politikai Bizottság határozatát ezen a toron nen veszik figyeiönbe0 A tag es tagjelölt felvételi munkában-továbbra is megszabja a fe­ladatainkat a Politikai Bizottság 1952* február és 1953. januári határozata, valamint a kcru Pártbizottság munkatervo a tag és tag­jelölt felvételi munka negjavi tására,­Elvtár si üdvözlettel; , r , XXI,kér, pártbizottsig / - Párt- és Tömogszervezetek osztálya. ____________—________» - - — - - — - — ... ------­­­­- _ - ------ - - - — ■ — - -

Next

/
Thumbnails
Contents