Budapest Főváros Levéltára: MDP Budapesti Bizottság XXI. Kerületi (1950-ig Csepeli) Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1953 (HU BFL XXXV.110.a/3)

1953-01-08

r n- 4 -Kiss elvtárs.t Én részemről a felszólalások :al egyet értek és a munka­­tervet át fogjuk dolgozni. Zentai elvtárs. Megállapítható, az hogy az elv társait sokat dolgoztak ezen a munkaterven. Sok olyan kérdéssel foglalkoztak, arait a Disz­nók feltétlen végre kell hajtani. Különösen ami a termelés kérdését^ illeti ez pozitívum. Ez azért is pozitívum^ mert még a Disz Bizottság ilyen i4?yen- raunkatervet még nem készített. Azonban egyet értek azzal, hogy a munkaterv sokat foglal magába, és nem fogják tudni teljes egé­szében végre hajtani. Ez a munkaterv keveset foglalkozik a politikai neveléssel, és nem a Pártbizottság munkaterve ylapján készült. Ezt ki kell böviteni benne. Nem úgy szerepel a munkatervbe a termelés kérdése, ahogy azt Farkas elvtárs elmondta. Keveset foglalkoznak az 1953-as év első negyedévi teljesítésével. Hiányzik belőle az egyenle­tes, fokozatos mozgósítása tervteljesitésére. Nevelni kell az ifjúságot a fokozott helytállásra, az ifjúság között az állami fegyelem meg­szilárdítására. Foglalkozni kell az ifi sztahanovistákkal, de foglal­kozni kell a műszaki fiatalokkal is, amivel a munkaterv valóban nem foglalkozik. A műszaki értelmiséggel való foglalkozás a Pártszerveze­­tek előtt is egy döntő feladatként szerepel. Hiányzik a munkatervbol a Pártbizottsággal való szoros kapcsolat. Vájjon a Disz-Bizottsag ezt a feladatot, amit a muhkatervben megszabott a Pártbizottság nélkül akar ja megvalósítani.?. Több résznél rossz* a megfogalmazás. Van egy-kát rész olyan is, amit mechanikusan a Pártbizottság munkatervéből másol­tak le az elvtársak. Pl. a vezetés színvonalának megjavítása, vagy hogy a kerületünkben káderátcsoportositást hajtunk végre, stb. csak a határidői’ van megváltoztatva. Több kérdés feleslegesen szerepel a raun­­katervbe. A munkatervet a termeléssel kellett volna kezdeni. Ez legyen a legdöntőbb feladat. A káder átcsoportosítást meg kell határozni, hogy melyik hónapban melyik üzemben akarják ezt megvalósítani, illetve me­lyik Disz Bizottság 5o munkatársat szervezőbe. Ezt nem tudják az elv­társak megvalósítani, mert már hosszabb idő ta 15 munkatársat sem tudnak beállítani, ezt a számot csökkenteni kell.A káderátcsoporto­sitást több helyen ismétlik meg ami felesleges. Elég lenne az, ha 4-5 üzemet vetnének fel megvizsgálás szempontjából. A negyedik pontban az első 3 sor nem kell. Azonban, hogy havonként módszerbeni előadást tartunk azt bele lehet venni, az ellenőrző* munkával kapcsolatban azt hogy megjavítsuk a Disz-Bizottság elleáőrző munkáját. Az Írásos anya­got le kell csökkenteni. Azzal sem értek egyet, hogy az ifjúság 75/»-át beszervezzük a Diszbe. A hatodik pontnál a határidő téves, helyes ha­táridő január 15. A hetedik pontba* nincs a mondatnak értelme. A 11-es pont nagyon sok feladatot foglal magában. Foglalkozik a munkaterv a tizesbizalmiak hálózatának kiépítésével, ami helytelen. Tudjuk, hogy a Párton belül is megszűnt a tizesbizalral rend­szer. Ki kell hagyni. A tanműhelyeket megnézzük, és a megnézését az Acélműben, a Varrógépgyárban kell először is megvalósítani, nem pedig az R.M. gyáregységeiben. A 12-es pontba* foglalkozik azzal, hogy a Rá­kosi Müvek, Posztó, Pöfcirgyárba* megvizsgálják a beadott statisztikát. A 3.-ik pont, hogy megjavítjuk a Pártszervezetek és a Disz-szerveze­tek között a kapcsolatot. Ez úgy hangzik, mintha a Disz-szervezet uta­sítaná a Pártszervezetet és ez helytelen. A negyedik pontban is meg kel határozni azt, hogy mennyire akarjuk emelni, és melyik téren, a Dísz­­tagság létszámát.Az ütörökkel való foglalkozással kapcsolatos kiegé­szítés helyes. Ezen kívül sokat kell foglalkozni a Disz-szervezetel, ami az iskolákban meg van, A termelési problémákkal amit itt az elvtcr® sak elmondtak egyet értek. A propaganda részt jobban át kell dolgozni.

Next

/
Thumbnails
Contents