Budapest Főváros Levéltára: MDP Budapesti Bizottság XXI. Kerületi (1950-ig Csepeli) Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1953 (HU BFL XXXV.110.a/3)
1953-09-17
I1 ^m^mfmrn ~jt*mmmmm** I Egy javaslatát a vezetőségnek mely szerint 3 egy évnél hoB szabb idő őta tagjelölt állományban lévő elvtársat előkészit felvételre, a tagság egyhan gulag elvetette. Hibát követtünk el, hogy ezt már régebben nem számoltuk fel, de ehhez a rendezéshez a felsőbb pártszervezet hozzájárulása szükséges. Javasolta a tagság, hogy a pártonkivüli, jól dolgozó elvtársak közül foglalkozzunk olyanokkal, akik megérdemlik, hogy a párt tagjai sorába lépjenek. Ez a javaslat ad legnagyobb munkát a vezetőségnek. Bár a tagság feltérképezése megtoan, de a tagság 243 főből áll s ennek 5o %-a nem produktiv munkát végez, s jelenleg ezekkel nem lehet ilyen irányban foglalkozni. A másik 5o $-ban pedig sok az öreg, a fiatal és a pártból kizárt. ^zzel nem akarom azt mondani, hogy az alapszervben nincs olyan jól dol> gozó munkavállaló, aki érdemei lenne arra, hogy pártunk tagja legyen, de a pártépitésnek ezen a területén nagyon szívós és lelkiismeretes munkát kell végezni a vezetőség minden tagjának. Hogy eredményes munkát tudjunk végezni kiadtam minden pártbizalminak, hogy foglalkozzon ki-ki a maga területén a pártonkivüli dolgozókkal olyan formában, hogy számításba jöhessenek tagjelöltség szempontjából. Ezzel a munkával kapcsolatban még jelentést nem kaptam. A negyedik határozati javaslattal 1© pcsolatban két elvtárs felszólalásában hiányolta, hogy csak a Disz és az MSZT 3 hónapon belül történő megerősítésével foglalkoztunk a javaslatban, s a SzHSZ munkája az alapszervben teljesen el van hanyagolva, éppen úgy mint az egész Szerszámgyárban. A vezetőség is tudja ezt, de azért nem foglalkoztunk vele mert egyenlőre csak annyi munkát vállalunk el, amennyit meg is tudunk valósítani. Elsősorban a Disz vezetőségét kell megerősítenünk, mert a jelenlegi Disz titkár a közeljövőben katonának megy. Az MSzT és SZHSZ megerősítését és megszervezését későbbi időpontban valősitjuk meg. Az ötödik határozati javaslat azt tartalmazta, hogy az alapszervben az ideológiai munka megjavítása érdekében oktatási bizottságot választunk és igy elérjük, hogy 1953-54-ben az alapszerv tagságának legalább 6o $a részesüljön oktatásban. Ezt a feladatot az alapszerv vezet ősege végre is hajtotta, a négy tagú bizottságot kiválasztottuk és a következő taggyűlésre beterjesztjük jóváhagyás végett. A rendkívüli taggyűlés óta a helyi pártbizottságtól nem kaptunk olyan ^ segítséget, mely az elfogadott határozatok végrehajtását előbbre vitte volna. Itt a menetközbeni ellenőrzésre gondolok, s módszerbeli segítséggel könnyíteni a feladat végrehajtását. Pl. a határozati javaslatban megemlített 3 tő 1 évnél hosszabb tagjelölt tagságának rendezése érdekében -akiket a pártbizottság titkárának javaslatára a taggyűlés nem fogadott el- még ezideig semmit sem tett a pártbi zottság. A PB. még mindig nem adta meg, hogy az alapszerv részéről oktatásban részesülő elvtársak melyik előadóhoz lettek beosztva, pedig ezt már több esetben kértük, hogy jól fel tudjunk készülni a 953/54-es oktatási évre. Fülöp elvtárs: /Csőgyár alapszervi titkár/ Feladatom röviden elmondani, hogy a csőgyári furócső alapszervezetben megtartott rendkívüli taggyűlésre hogyan készítettük el a határozati javaslatot, milyen eredmények vannak azóta, hogy a javaslatot elfogadták. Amikor a vezetőség beszámolóját készítettük megnéztük, hogy milyen hiányosságok vannak alapszervünk életében. A legdöntőbb hiányosságból kiindulva kezdtük meg a határozati javaslat kidolgozását. Én mint alapsz.titk. és egy aktive elvtárs, aki jól ismeri alapszervünk hibáit- állítottuk íiísí i itfíásmn 4i?i!éiiiíaSiéée8ós?gí«?|5áltáií<iAh^li?§tl| íaitsvaslatot jónak találta. A rendkívüli taggyűlés előkészítését ellenőrző elvtársak is átnézték és nem változtattak rajta. A tendkivüli taggyűlésen a tagság keveset foglalkozott a határozati javaslattal, részben azért mert jónak találták -legalább is a hozzászólái