Budapest Főváros Levéltára: MDP Budapesti Bizottság XXI. Kerületi (1950-ig Csepeli) Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1952 (HU BFL XXXV.110.a/3)

1952-10-16

r ~i i ; ~ 4 -/ fő helyett kb. 3oo népnevelőt tudtunk mozgósítani. Komoly hiányosság­ként kell megemlíteni azt, hogy a kerületi Pártbizottság annak elle­nére, hogy az információt megszervezte, nem figyelt fel olyan jelen- 1 sógokre, ami kerületünk egyes üzemeiben - de különösen a Rákosi Mü­vekben - az első kot nap jelentkezett. Ugyanis az első két napon az ellenség munkája jobban érvényesült és ez komolyan rányomta bélyegét a békokölcsönjegyzés megindulására. A Budapesti Pártbizottság figyel­meztetése ós segítsége eredményezte azt, hogy főleg a Rákosi Müvekben sikerült megtörni a "plafonokat" és a jegyzés további menetét gyors intézkedésekkel, erőátcsoportositásokkal a kívánt mederbe tereltük. A tavalyi tapasztalatok azt mutatták, hogy alapszerveinknek Jóval a jegyzés előtt kell külön is foglalkozni a nagyobb keresetückkel, ennek ellenére igen sok volt közülük, aki az első napokban fizetéséhez mér~_ ten igen alacsonyan jegyzett. A fő hiányosság ebben az volt, hogy nép­­^ nevelőink egy része lemondott a további felvilágosító munkáról es el­fogadta. Az előkészítés hiányosságára mutat az is,.hogy nem minden pártfunkcionáriusnál mutatkozott meg a példamutatás, pl. az ÁPORT_ _ alapszervozotőnek szervező titkára Molnár István elvtárs loo.- Ft-ot_ akart jegyezni, vagy a Rákosi Müvek Edző I. üzeméből Kovács Ernő elv­társ megbízólevelet hagyott Sponga Mátyásnak, ho^ynevébon 3oo.-_Ft békekölcsönt jegyezzen. A megbízólevélre azért vólt szükség, mert Kovács Ernő elvtársat éppen ingyenes nyaralásra küldte az üzem. Agitációs munkánk hiányossága főleg az volt, hogy a békekölcsönjegy­zés előtt nem igen érvényesült ós Így hatása csak a jegyzés második-_ harmadik napján volt érezhető. Népnevelőink harcossága inkább az üze­mekben éreztette hatását, de nem Így volt ez villamosokon, vagy más _ tömeges jármüveken, ahol nem egyszer az ellenségEK durva kirohanásait hagyták figyelmen kivül sokszor funkcionáriusaink is. ________________________________________íkLL______________:______________._______£j

Next

/
Thumbnails
Contents