Budapest Főváros Levéltára: MDP Budapesti Bizottság XXI. Kerületi (1950-ig Csepeli) Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1952 (HU BFL XXXV.110.a/3)

1952-01-24

r nI -24- /m.‘A\ I ' ‘ özeknek a határosatoknak a végrehajtásába bele '^íVuíí Gerő elvtársnak a munkafenyelemről, béríegye 1 emffST.eTníon3oÍT be­szédét . "Biztos itani kell, hogy az osztály titkár elvtársak és a politikai munkatársakkal megbeszéljük és amikor már pártcsoport­­ér telezi étén, népnév elő ér teke zl et en megtárgyalják olyan határo­zatok szülessenek, hogy mindenki a maga területén bő, konkrét feladatokat szabjanak meg maguk felé énnél a határozatnak a vég­rehajtása érdek :bon. A munkafegyelem megjavításán keresztül biz­tosítsuk a termelés emelését. Ad második és harmadik szál-ászt ki kellett volna hagyni. l?gy üzemen belül vannak fegyelmezetlen dol­gozók, én nem helyeslem, hogy az egész üzemet megszégyenítik 3rte, mert ezen keresztül nem érjük el, hogy kiközösítik maguk közül a dolgozók, esetleg még jobban eltávolítsák maguktól két. Az egyi­ket dicsérjék meg, a másikat rójak meg és igy tudunk eredményeket elérni, libben az üzemben jó volna megnézni ezt a kérdést. A javas­latokhoz szólva az első javaslathoz hozzátenném, hogy a január 25.-túl való folyamatosságot hagyjuk ki és a határidőt jelöljük meg_február 15.-re, mert ezek legtöbbször el szoktak úszni. A titkárság határozata leszögezi a pártszervezeteknek, Pár tbi zott­­r* Ságoknak esetenként meg kell nézni, hogy a Minisztertanács hatá­rozatát hogy hajtják végre. A második javaslatot rövidítsük le és konkrétabban azt szögezzük le, hogy mit akar tenni a kerületi Pártbizottság ebben a pontban, ennek február l.-e legyen a határ­ideje. A harmadik pontnál azt javasolom, hogy az osztály titkár elv­társak legyenek a felelősek. A hatodik pontot javasolom lerövidí­teni és itt is csak a legfontosabb kérdést megjelölni, hogy mit fogunk végrehajtani, úgyis legalább havonként vissza kell erre tér­ni, Abból a részből, hogy az Ppitkezcsnél mit akar csinálni a Párt­­bizottság a munkafegyelem megjavítására és megvizsgálni a szállás helyek felé v'szett munkát, a késések és hiányosságok hogyan áll­nak us az ágit. prop. osztály osztály értekezleten tárgyalja meg us ennek alapján javítsák meg a munkát. A 7* pont a 5. ponttal nem ellenkezik, össze lehetne verni, itt is az osztály titkár elvtársak fognak foglalkozni a titkárokkal és munkatársukkal, tehát össze lehet fogalmazni a kettőt. A vállalatvezetők ell.n.n’zése az elaŐ _ pontban benne van. A vállalatvezetők tárgyalják át a művezetőkkel, f' begy a -Minisztertanács határozatának meg Jel..né se óta milyen ered­ményeket értük el, ennek utánna ^jp.ggui mellétünk számon]: 'mi, hogy alkalmazzak—e vagy sem. 'kit a pártszervezetekkel kell ellenőriztet­­m hatáskörön belül, ezért legyen felelős Karaai elvtárs február 15.~ig. Hég azt javasolnám, hogy egy hónap múlva, március 1.-ig bezárólag a partbizottsági ülésen egy napirendi pontban Karaai elvturs számoljon be egeknek a ..altérozatoknak .. VégreA..ij dúsáról. Azonkívül az kpitési Vállalat hely télén adag', kivizsgálva levél­ben a többi partszervezetekkel is vadulnánk, felelőjeégrovonást ali^uli.iaíjm vele szénáén es tudacösi tani is, ho le. /en ez példa üzemeinknél. Ha táró z a tok: 1./ Az igazgatók és művezetők egyszemélyi felelősségét ki kell fej­leszteni azon keresztül, hogy le ellenőrizzük, horv hor"’en k* ’oo t oak végre a műnk a fegyelemmel kapcsolatos rendelkez 'sebet /nem vesznek-e Í\1 ..ol. .ozók t munka, könyv n-'lkül, fegyelmező tien­­koduket megfelelően megbánt; tik-e stb./ Itt döntő n az Ppitkez.'st fogjuk ellenőri zni, mert., a legtöbb hiba ot van a munkafe*.'-,'•.-lem területén. * I-el óla 3: jzabu elv társ I la túri dő: Pebru ’r 15. "2f

Next

/
Thumbnails
Contents