Budapest Főváros Levéltára: MDP Budapesti Bizottság XXI. Kerületi (1950-ig Csepeli) Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1951 (HU BFL XXXV.110.a/3)
1951-02-17
I I n , 5? | /A Politikai Bizottság határozatát a népnevelők Őoszét ételiről nem tudtuk maradék nélkül végrehajtani, mert körzeti tagságiink Jelzőit P nincsenaek fiatalok, hadár meg most javítsa a körzeti héj^Velők őszsz©tételét a tűzoltóság, pedagógusok éa az állami áruház álak® Ima zot4 tai. Ha ezeket kivesszük a körzeti népnevelők közül, akkor "M§ öregedőének mutatkozik a körzeti népnevelők Összetétele, Politikai Bizottság határozata szerint a népnevelőcsoportok elvi irányítója a párttitkár elvtárs kerületünk viszonylatában ezt csak az utóbbi időben tudtuk végrehajtani. Azelőtt nem voltak megfelelőek egyes körzetek titkárai, nem tudták helyileg kidolgozni az agitáciős érveket, nem tudták az agitátorokat mozgásitani a sorbanállás leküzdésére, Még az információban és az agitáció gyorsasaágában is megvol\ tak a hiányosságok, egyes rémhíreket nemhogy megmondták volna a Pártbizottságnak, inkább hallgattak róla és csak akkor mondták meg, araikorfelhivtuk a figyelmüket, hogy ez tapasztaHiaté./Rádiédij felemelés/ Az utóbbi időben ezen a téren némi változás állt be, mert egyes körzeti titkár elvtársiéi kát leváltó t imk és akiket helyette beál itottunk, azok jobban megfogták a népnevelőmunka irányítását, elláaák az agitátorokat kellő érvekkel, Hiányosság még az, hogy a népnevelőér te közi eteken nem használják a szemléltető eszközöket a népnevelők a munkájukban. Ők mag'ttk sem eléggé tanulmányozták a Politikai Bizottság határozatát és igy nem is tudják az szerint végezni munkájukat, A népnevelőmunkában egyre inkább megmutatkozik, hogy felismerik az ellenség egyes működését, pl. Szabad Nép agitációban, amikor egy fuvaros ellenségesen fogadta az ( agitátorokat, A Politikai Bizottság határozata előírja, hogy csoportos megbee éléseket kell folytatni a lakosággal, kerületünkben az ági Mólónak ez a tornája területen még nagyon le van maradva, Csoportos agitáció szervezésénél általában mindég az akadályokat láttuk meg. Pl, nmnoa megfelelő titk. ennek az irányításúhoz, vagy Csepelen kicsik a lakások és nem tudják úgy összehívni az agitacióhoz a lakosságot. Ezért van elhanyagolva kerületünkben a munkáakáderoknak a bevonása a népnevelő munkába, ebből mutatkozik az is, hogy nem eléggé vontuk be az üzemeknek a legjobb népnevelőit a, területi munkába. Munkánk fő hiányossága, hogy nem szervez::jp\ tűk át alapjában a területi munkát úgy ahogy azt a Politikai Bizottság határozata előírja. Ezért nem adeák át az üzemek a lógjóbb népnevelők egyrészét a területre csak kampánya a erüleg küldenek az üzemek a területre népnevelőket és mindég azt akit el tudnak kapni és nem a legjobbat Ezért nem tudjuk a tömegekkel elmélyíteni a kapcsolatunkat mert általában mindég más népnevelő jön és akik jönnek azok is hogy messze lakunk arra hivatkoznak éa nem végö&hek politikai munkát, csak végigszaladnak a megkapott elmeken. Magában az, hogy egyes üzemek elég gyenge népnevelőket küldenek ki, Pl, H.M. ásványolaj. Üzemeink nem* úgy támogatják a területi agitációt mint ahogy azt a mai nemzetközi helyzet megköveteli, egyes üzemi jtitkárok nem látják, hogy milyen jelentősége van annak, hogy a területen* megszervezzük az álladó agitáoiót, Hivatkoznak a mjgy elfoglaltságra és arra, hogy messze van* Főleg ez a Kikötőre és az AFORP-ra vonatkozik. Ehhez hozaájárul az is hogy nem állandó a körzetekben az inspekció, sokszor kimennek népnevelők éa nem találnak senkit a körzetben és ha megnézzük, hogy miért tudnak mozogni a Király-erdő V, körzetében a jehovisták, akkor láthatjuk, hogy az V. körzet elhanyagoljg a saját agitátorainak az átszervez ség? és az üzemieket sem fogadja. Mindjárt láthatjuk, hogy miért tudnak élni a dolgozók között* a jehovisták ügynökei. Hiányossága a területi agitáoiónak még, hogy a tömegszervezetek nem adják meg a kellő segítséget a területi ági tódéhoz. Főleg ez a DISZ s vezetben mutatkozik, mert a DISZ agitátorait nem lehet látni a-Szabad Nép kampány alatt sem kinn a területen népneveiőmunkát végezni. De a l ányoaság megmutatkozik még ezen a téren az MNDSz-nól is. A területi munka hiányossága, hogy nincs még területünkben feldolgozva a politikj térkép éa igy a népnevelők kiküldésében is kapkodás mutatkozik.