Budapest Főváros Levéltára: MDP Budapesti Bizottság XXI. Kerületi (1950-ig Csepeli) Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1951 (HU BFL XXXV.110.a/3)

1951-02-10

t bármi lesz, neki a betevő falatja mindig flieglesz, tekintve, hogy szüleinek földje van. Hogy Hunyadi páncélos volt, azt konkréten nem tudjuk rábizonyítani, Németh elvtárs Ígértet tett arra, hogy hivatali vonalon ki fogja vizsgálni. Az őrsökön a fegyelem terén az utóbbi időben mutatkozik fejlődés. *zen^a téren az 57.-es őrsön voltak hibák, hiányzik az öntudatos fegye lem, ez különösen régi rendőröknél mutatkozik meg. Á tisztek és a legénység közötti kapcsolatnál is komoly hibák voltak, de helyesen fejlődik, mert most már meg merik mondani a véleményüket. Hiba, hogy a tisztek nem forognak eleget az ■; rszemeken. űrinek egyik oka, hogy eléggé el vannak foglalva. A Párt vezető szerepe a Rendőrségnél megjavult, köíönösen"az utóbbi időben, többször t rtént, hogy pártszervezet nem j avasolt valamit, azt nem hajtották végre. A pártszervezet es a tisztek , között egy ideig erős harcok folytak, mert a tisztek részéről a kincstári szel­lem mutatkozott meg, de a pártfunkciót.áriusok igyekeztek utat mutatni. A párt — bizalmiak munkájában komoly hibák vannak, azt tudható annak, hogy hatalmas a fluktuáció, mert most van az átszervezés. A pártbizalmiak a népnevelőkkel együt* járnak értekezletté és ott kapják meg az instrukciókat, de a pártbizaÍróiaknak most már külön feladatokat is adunk és bevonjuk őket a tag és tagjelölt- fateré* tekkel való foglalkozásba. Az oktatás kezdetben loo $ -ig be voltak kapcsolva. /'-'Nálunk kölön megy a rendőrségi oktatás éa a pártoktatás. ^éhéz az időt össze­egyeztetni, ezért hetenként kétszer tartunk szemináriumokat, de itt a legutób­bin pl. csak hatan vettek részt. A népnevelőkön és az egyéni beszélgetésen ke­resztül igyekszünk ezt megszüntetni. A dolgozókkal igyekszünk kapcsolatot te­remteni, mert a rendűről- a tömegek ki „qtt vannak. Irányt vettünk arra, hegy pl. a kerékpár kihágásokat nem bűnt tjük még, hanem vasárnap d.e. behívjuk őket és előadásban ismertetjük a közlekedés szabályait. Szociális összetétel. A legtöbb paraszt származású, munkás kevés van, azokat akik voltak már kiemelték. 80# a régi rendőr. A pártszervezet meg is állapítot­ta, hogyha nem adnak az uj tanosztályról baj társakat, akkor nem tudunk javasol­ni. Az utólsó átszervezés óta óriési a fluktuáció, de ez egy-két hónapon belül teljesen rendeződik. Az 56—57-es őrsökön három műszakban tan a szolgálat, itt 1-1 népnevelő van., a kapitányságon 8 népnevelő van. A politikai helyettes a szakmai vonalat viszi a hivatali viszonylatban és neki feladata, hogy javasla­tokat tegyen hivatali viszonylatban ásx»*texx£sii. A Csonka elvtársnak, a volt pol.helyettesnek az volt a hibája, hogy keveset járt ki az őrsökre. A politikai 'elyettes hogyan ellenőrzi a hivatali munkát. Joga van hogy mindenbe betekint­sen, az őrsökön minden hónapban kint k.11 tölteni egy napot. A politikai Helyet­tesnek hetenként van értekezletük, ahol ugyanazt kapj' k meg rendőrségi viszony­latra átdolgozva, mint amit mi a tliteri értekezleten. A politikai helyettes résztvesz a pártvezető .-égi ülésen, de gya kodat bán nem segített, mind utasítást nem ad, csak javaslattá tehet. A feg. elem terén megmutatkozott az, hogy egyese* későn jártak be, nem használták ki a munkaidejüket, -zt a pártvez-tőség napirenc re tűzte és egyrészt a taggyűlésen pártnapokon és népnév lökön keresztül igyekes tünk eredményt elérni. Hiba, hogy csak 6-8 elvtárs dolgozik, a többiek csak kampányszerűiéig folyittak be a munkába. Hozzászólások: Ylgh elvtárs: Bizonyos hiányosságok vannak a jelentésben, azért, mert a pürt­­oktatái és a rendőrségi oktatás az sikettő. Eddig 57.-en vannak bevonva az okta­tásba. A dolgozókkal való kapcsolatnál többször hallottuk, hogy egyes rendőrök p ar ag r a f us kuk ac ok é s d urv ák. Hiba, hogy e. rendőrségről az előadó hiányzik a propaganda szemináriumról és me­ga a párttitkár sem vesz mindig részt a titkári iskolán. Úgy néz ki, hogy a pártélet csak axfcársax&Rxiiaiyxk központban folyik. A rendőrök az utóbbi időben nem vesznek részt a házif$gitációben. 3 ______________•

Next

/
Thumbnails
Contents