Budapest Főváros Levéltára: MDP Budapesti Bizottság XXI. Kerületi (1950-ig Csepeli) Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1950 (HU BFL XXXV.110.a/3)
1950-05-05
• ■ \ álló hibákat kiküszöbölni. Azonban voltak mégis olyan^ alapszervek, ahol még mindég történtek hibák a tezetőség választ ás ok ón. Pl. a IX-es körzetben a titkár elLvtárs meglátta és rámutatott a hibákra, azonban a^kljflvflfcásukra mór nem mutatott utat. --"w—** A VII-es körzetben a titkár' referátum Igen rövid volt, nem ült Össze a titkár előre a vezetőséggel megtárgyalni a referátumát. A taggyűlés előkészítése sem volt jó, hiányzott a politikai nevelőmunka* A VI-os körzetben az elvteirsak nagyon passivan viselkedtek és Így nem tudott kidomborodni a választások jelentősége. A tagság a jelölteket osak bóllntgatóssal és szinte gépiesen szavazta meg. A tagság a taggyűlés után csoportokba verődve tárgyalta meg azt, amit a taggyűlésen kellett volna tárgyalni. A papírgyári I.-es alapszervezetben mindjárt a taggyűlés kezdetén megmutatkozott a hiba. A ftelolŐbizottság tagjait egyszerre szavaztatták meg é3 nem egyenként. A jelölő^ bizottság elnöke felolvasta a jelöltek névsorát, de nem Indokolta meg, hogy ezeket az elvtársakat miért javasolták a vezetőségbe. Ezt a hibát a pártbizot tsá^l kiküldött menetközben kijavította, úgyhogy a többi jelölésnél már az Indokot Is elmondta az elnök- A titkár referátuma elég hosszú volt, de a hibákat nem konkretizálta. $z elöljáróságban Is voltak hibák. A titkár referátuma Itt Is rövid volt. 15 percig tartott. A hibákat és eredményeket ő sem konkretizálta. A MIKÉI! TE-ben komolyabb hiba nem fordult elő. A titkár elvtárs referátumában rávilágított konkréten az eredményekre és a hibákra is. I.-es körzetben a taggyűlés jól elő volt készítve, a tagságnak a 95^-a megjelent. Itt hiba az elnökség elnökének a munkájában volt. Ha valamelyik jelölt ellen xacaxaxfcax felszóllaltak, akkor nem szavaztatta le a jelölését a tag sággal, hanem másik elvtársat jelölt és azt szavaztatta osak le. A Ill-as körzetben a titkári beszámolóban^nem volt a pártépltés fontossága és május 1. jelentősége megemlítve. Ezt maga a tagság Is kifogásolta. Au ÁFORT vezetőségválasztó taggyűlése aránylag a legjobb volt. Itt a titkár a referátumában kiemelte a termelés kérdését. A hibákra Is konkréten rámutatott és utat is mutatott azok kijavításába. Az Építési NV.-ben Is jól folyt le a vezetőségválasztás A titkári beszámolóhoz 17 hozzászóló volt. A titkár a termelés kérdését kiemelte, árit a tagság megértett és az egyik elvtárs ott a taggyűlésen mindjárt tett egy felajánlást május 1. ilkk tiszteletére, mlkorls 25o$-ot fog elérni. A Kikötő - műszaki felügyelősége uj alapszerv. A titkár elvtárs referátuma elég döoögő volt, úgy látszott, hogy nem is készült rá. Ez rossz totóst váltott ki a tagságban. Általában elvtársak ezek a hibák és hiányosságok fordultak elő a vezetőségválasztó taggyűléseken. Ml felhívtuk a titkár elvtársak figyelmét ezekre a hibákra és reméljük a többi vezetőségválasztó taggyűléseinken már nem fognak ezek a hibák, vagy hasonlóak előfordulni. . V» ■■■— - --------------------------------------------------------------------------—— ■ ■ ' ' ............................................................................................................................................................................. > ---» - -----------~ ~..........................................~ - —--- -- - ---------- - - ■ ~ -------------------------------- ------------------------------- ----------------------------------- ------------------ -------------------------------—------------------ —----------------------------