Budapest Főváros Levéltára: MDP Budapesti Bizottság XXI. Kerületi (1950-ig Csepeli) Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1950 (HU BFL XXXV.110.a/3)
1950-04-14
működésével a késő esti órákig ünnepelték április 4.-t. Dolgozóinkkal való elbeszélgetések során a következő vélemények alakultak ki: A Szabadkikötőből Lóczi - elvtársnő megemlítette, hogy „ Rettenetes tolakodás volt a Népligetbe való átszállításnál a buszmegállóknál, s sokan mondották, hogy nem is Jönnek felvonulni máskor, mert borzasztó az a tolakodás.- Ezen a területen rossz volt a szervezés, amin valóban változtatnia kell.- Kovács G. István IX.-s körzetünkből április 4.-e Jelentőségét a következőkben állapította meg:„Politikailag igen fontos volt, hogy akkor amikor az imperialista államok, a minél előbbi fegyverkezés megindításán tanácskoznak, fontos volt felsorakoztatni haderőnket, hogy az imperialisták lássák: van mivel megvédeni a békét.,, Éra dm én vek : Le geIsős őrben a fegyelem terén mutatkozott meg a gyülekezési területeken és a felvonuláson, amin keresztül lelehe tett mérni a dolgozók politikai fejlődését, s azt hogy a Szovjetunióhoz való viszonyuk Jó.- A,kezdeti nyomott r, hangulat megváltoztatásán élenjárt az Építési N.V. majd utána a Papírgyár. Addig, amig az azelőtti felvonulásokat követő napokon a dolgozók között a lehangoltság nyomult előtérbe, legtöbbnyire hibák létrejötte következtében, addig most a hibákon nem siránkoztak, hanem azokat megvitatták, de ugyanakkor beszéltek az eredményességekről is. A lehangolás Jelei a Rákos Mátyás Vas és Fémmüvek dolgozóinál mutatkoztak, amiről még későbben beszélni fogok.Szervezetünk 6.000 fővel képviseltette magát a felvonuláson. Menetdekoréciónk kifejezte Rákosi elvt. és a Szovjetunió felé irányuló hatalmas szeretetet.Hlánvosnágok: 1. / A Rákosi Mátyás Müvek részéről nem voltak hajlandók közösen letárgyalni semmit, a többszöri hívásunkra sem akartak hozzánk kijönni, az előttünk álló feladatok sokaságát egyhangba hozni. 2. / Az utolsó hét napjaiban bocsájtkoztak velünk tárgyalásba, de a lefektetőtteket a gyakorlatba mégsem hajtották végre.-3. / Nem tartották be a koszorúzás menetrendjét, nem Jelentek meg annyian, mint ahány fő az ütemterv szerint elő volt irányozva, de a szavaló beállítása is elmaradt.-4. / Az irányitó Központhoz nem küldtek senkit, 8 igy az ütemterv szerint lettek a kocsik szétosztva, aminek következtében aig a II. -s kapunál hatalmas tömeg állt, addig alV.-s kaputól üresen mentek el az autóbuszok.Ez annay tudható be, hogy kapkodás folyt és nem tartották az irányítókkal a kapcsolatot, s a Pest felől érkező autóbuszokat parancsolgatással tovább-irányitották, ami még csak Jobban fokozta a zavart. -5. / Eldekorációt csináltunk* Vörös Csepel, dolgohói„felirattal, amit azonban Kelen elvtárs nem engedett az élre vinni, ami igy felhasználatlanul maradt. -6. / Elégedetlenség mutatkozott a Rákosi Müvek dolgozói között, hogy a mi üzemeink gondoskodtak élelmiszerről. 7. / A HÉV csak ünnepi Járatokat inditott, f^uekkövetteztében igen sok dolgozónk elkésett, nem is beszélve arról,