Budapest Főváros Levéltára: MDP Budapesti Bizottság XXI. Kerületi (1950-ig Csepeli) Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártértekezletek jegyzőkönyvei, 1951 (HU BFL XXXV.110.a/1)
1951-11-25
r 4 ~1^ Mekis elnök: ., , , , , , Szünet utarTmegnyitja az ülést és felkéri a küldötteket, hogy akik nem jutottak szóhoz, Írásban juttassák el a Pártbizottsághoz 0Szf®" vételeiket, javaslataikat. Ezután felkéri a titkár elvtarsat a vita össze fog la1ás ára• Nagy Mária elvtarsnö: A vita folyamán az elvtársak részéről javas latok, blrálátoSThangzottak el. Mi ezekkel a bírálatok!® 1 # egyet értünk, mely tanulság a Pártbizottság számára a jövőre nézve, hogy milyen hiányosságoknak nem szabad előfordulni. Engedjek meg az elvtársak, hogy ml is rregtegyük az eszerevete lünk a Küldöttértekezlet fele* az R.M.-ből kevés elvtárs szólt hozza, - akár a i pártmunkával, akár a terma lőmunkáva 1 kapcsolatban, hogy a javaslatokat megtéve a Pártbizottság a munkáját meg tudja javítani. ElvtársakI Rákosi elvtársi azzal tisztelt meg bennünket, hogy^jelen volt pár tér te kéz le tünkön és felszólalásában meg is adta az leányt a csepeli kommunistáknak. Rákosi elvtárs kidomborította felszólalása folyamán, hogy melyik az a kerdsé, amelyet nklink tisztan ke^j. lylni a nemzetközi helyzet és a tervteljesltos között osszefugo kapcsolatban. Wien nyíre f igye Jjnezte t bennünket arra, hogy hogya n *la “ kulnak az erőviszonyok és ebből kifolyólag milyen feladatok hárulnák a magyarokra és a csepeli kommunls takra is. -Msge Is csorbán attól függ, hogy a békéért hogyan harcolunk, hogy tervünket teljesítjük- e. JRákos 1 elvtárs megvilágította az utat érthetően és világosán. amihez az szükséges, hogy ne maradjon** meg a küldöttek között, hanem holnap a munka folyamán tovább adjak az elvtarsak, magyarázzák meg a többi dolgozóknak, kommunistáknak, parttagoknak es a párt önki vülleknek egyaránt. Hívjuk fel a figyelmüket, hogy a békéért hogyan lehet jól harcolni. Ehhez elvtársak az szüks eges , ^hogy összefog junk minden erőnkkel és minden ember - párttagok es partonklvüliek, fiatalok és Idősek, - mindenkit mozgósítsunk arra, hogy az 1951. évi tervünket nemcsak teljesítsük, hanem túl is tudjuk teljesíteni. Emlékeznek az elvtársak, hogy a múlt évi küldöttertekezleten, mennyi sok felajánlás történt. S nem hoztak ránk szegyent a csepeli üzemek, a csepeli kommunisták. A Nagy búd a pesti Part értéké z lót időpontjáig csak két hét van hátra. Nem szabad, hogy úgy gondolkozzunk, hogy nálunk már befejeződött a vezetősegyalpztas, most már nincs semmi munkánk. iN|ekümk egyre több segítség kell, mert az elvtársaknak a segítségén keresztül érezni kell, hogy . vagyunk az egész kerület politikai es gazdasági munkajért egyaránt. Az szükséges ehhez a munkához, hogy optimista módon fogjunk hozzá. Látjuk, hogy a béketábor napról- napra erősödik, ez azt jelenti, hogy a feladataink egyre nőnek. Nekünk ezeket a feladatokat is meg kell oldani és éopen ezért, hogy a csepeliek jól fogjanak hozza a feladatok megoldásához, bízzunk abban, hogy itt sem fogunk lemar ni s a Budapesti ^ártérteke zlet t is zte let ere úgy fogunk felkészülni, hogy ott már arról és úgy számolhassunk be, hogy a csepeli SoiaunUták azok. akik a tervüket teljesítik. Így Indulva harcba a Budapesti Párt érteke zlet tiszteletere fogjunk hozzá a munkához! Mek.ls elnök: , . , , ... Le szava ztat ja a titkár válaszának tudomásulvételét. Továbbá Ismerteti & határozati javaslat módosítását, melybenjavasolja a munkafegyelem bevételét a határozati javaslatba. 4-0 | ——— ^-------------------------_______________ _______ - . - - - ................................................■ ■ - - ■