Budapest Főváros Levéltára: MDP Budapesti Bizottság XXI. Kerületi (1950-ig Csepeli) Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártértekezletek jegyzőkönyvei, 1951 (HU BFL XXXV.110.a/1)
1951-11-25
- ~ »- q -v— ^ i— ^ - '• rieemMwewiw -•«*■'' j I *mmg^í -2 - » Ezt a nagy jelentőségek mégcsak növeli, hogy II. íártkor&rg^áusunk he tárosatának végrehajts a sorún, most 5 éves tervünk míf€náik evének befejezése előtt állunk, növeli jelentőséget, tögy a bekete oor erőinek növekedése mellett e&yre inkább feszül a nemzetközi helyzet, s növekszik az imperialisták provokációja. A mi hazánk szerves része annak a béke tábornak, amelynek élén a világ szeretett vezére, listáim elv társ áll* Lai iártértekezletünket, akkor, amikor a bírálat ts önbirálat alapján tárgyaljuk meg és jelöljük ki az [előttünk állé felad tokát, akkor, amikor már azzal indulunk harcba, hogy teljesítsük és túlteljesítsük 5 éves tervünk második évének tervét és jól tudjunk indulni harmadik évéhez, akkor mi azt tesszük, amit kákösi elvtárs mondott nekünk, erős bástyává építsük a béketábort. Ennek jelentőségében tárgyaljuk munkánkat és vél áss ztunk uj vezetőséget. hagy elvtárs felkéri Antal Imre elvtársat, tegyen javaslót bt a jelölőbizottság tagjaira^ é~\ Antal elvtárs mielőtt megtenné- javaslatát a következőkről beszélt: •^elhivja az elvtársak figyelmét arra, a nagy feladatra, amellyel a küldöttértekezlet az elvtérsakat me bizza. Hogy elsősorban is olyan javaslatokat kell, hogy tegyenek, olyan elvtársikat kell, ho^y^javasoljanak, akik hitet tettek egész munkájukkal fúrtunk célkitűzésének megválósitására.* Olyan javaslatokat kell, hogy tegyenek és olyanokat kell, ho0y megválassza, ak, akik munkájukkal bebizonyították,• hogy méltók arra, hogy a Aki.kerületi választmányi tagok legyenek, ezen belül jó műnk át vége zz enek. Az alant felsorolt elvtársakaja tesz javaslatot: ijencaekovits Lajos elnök Kiss Gy-r Jós séf né Bessenyei Sándor Barátősi Ferenc kohári János Az elnök szavazásra teszi fel a javaslatot, majd megálig?itja, hogy a küldöttértekezlet egyhangúlag elfogadta. K agy elvt érs felkéri 2imár István elvtursut,mhogy tégye meg j avesin tát a mandátum felülvizsgáló bizottság elnökére és tokjaira: Tháli Sándor elnök hagyar Zoltán hűek Ádám Körmöczi Jánosné xmuszka Ferenc A javaslat szavazásra való feltétele után megállj itya, hogy a küldöttértekezlet egyhangúi8c elfogadta. Hagy elvtárs fel hér i Für iné elvtársidét, hogy tegye meg javasig, tat a szívazatszedő bizottság elnökére és tagjaira. László György elnök György Ida Kekas István Lr. kancler Kde Komáyk L ánd or /V * 3 L _ . _ - ■ — ______mi____- _____ - ------- - ................- - ■ ~ ■ ■ — -