XXXV.10.c.1957. / 170. Kossuth Nyomda MSZMP Bizottsága. 1956.10.25. - 1957.05.16. Kossuth Nyomda munkástanácsának jegyzőkönyvei, határozatai, választás, névsorok
Szavazási tájékoztató Vállalatunk termelő munkáját — valamint a munkástanács tevékenységét — állandóan megzavarják azok a kérdések, hogy vállalatunk dolgozói nem akarnak tovább olyan személyekkel együtt dolgozni, kiknek eddigi működése azt mutatja, hogy feladatukat szakmai, gazdasági téren, vagy munkatársaikkal szembeni kollegiális magatartás szempontjából nem végezték megfelelően. Ezért a dolgozók követelése alapján, illetve a rend és a termelő munka folyamatossága biztosításának érdekében, vállala- latunk munkástanácsa üzemrészenkénti, demokratikus, titkos szavazást tart. A szavazásra szolgáló lapon kinyomtatva szerepel a vállalat eddigi vezetőinek, illetve egyéb ügyintézőinek neve, akik közül egyeseké az összes szavazólapokon, másoké csak az egyes üzemrészek szavazólapján szerepel, aszerint, hogy az illető felett a vállalat összes dolgozói, vagy csak egy-egy üzemrész dolgozói szavaznak. A kinyomtatott nevek után üres sorok vannak azon célra, hogy ha a felsorolt neveken kívül más személyek ellen is van kifogás, úgy azok nevét ezen üres sorokba kell írni. A szavazásnál nem kell tekintetbe venni azon körülményt, hogy a vállalat szérvezetének soron következő egyszerűsítése folyamán egyes munkakörök megszűnnek. Vagyis a szavazásnál — függetlenül attól, hogy az adott munkakör a jövőben megmarad-e vagy nem — az egyes személyekre és nem az egyes munkakörökre kell szavazni. A szavazás úgy történik, hogy az egyes nevek után következő megfelelő rovatba X jelet teszünk aszerint, hogy az illetőt munkakörében meghagyni, vagy munkásállományba helyezni, vagy a vállalattól eltávolítani kívánjuk. Ha az elmozdításra (munkásállományba vagy eltávolításra) szavazott dolgozó helyébe egyúttal mást javasolni kívánunk, annak nevét a megjegyzés rovatba lehet írni. (Ez a megjegyzés azonban nem jelent kötelező érvényű választást, hanem csak közvélemény kutatást —