XXXV.10.c.1957. / 100. Földművelésügyi Minisztérium MSZMP Bizottsága. 1956.10.31. - 1957.09.25. Földművelésügyi Minisztérium Forradalmi Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei, visszaemlékezés

JHV Soós Gábor: Lényegében a felszólalókkal egyetértek. Egy-két kér­désre szeretnék külön kitérni. Tiborcz elvtárssal nem v itatkozom, mert egyetértek vele. A másik probléma, amit Takács elv társ em­lített, a szocializmus alapján való továbbhaladás kérdése. Tovább­ra is a szocializmus alapján állunk - magyar módra. Erről én nem tudok lemondani. Ezt nem is titkoltam sohasem. Ez alapvető kér­dés a továbbiakban, hiszen a forradalmi bizottság is emellett fog­lalt állást, hogy a magyar viszonyoknak megfelelő, a magyar nép j érdekeit alapul vevő szocialista társadalmi rendszert akarunk.Va- j lószináleg az téveszti meg Takács elvtársat, hogy volt egy közle- ! ménye a kormánynak, amelyben többek között az is szerepel, hogy a szocialista átszervezés szükségessége továbbra is fennáll. Ez azonban már elavult meghatározás, ki is maradt a tervezetből.Az ^ is benne van a tervezetben, hegy a tagositás eddigi rendszerét meg kell szüntetni és a parasztság 20-25 holdig szabadon vásárol­hat földet, az állami gazdaságok, termelőszövetkezetek és egyé­niek közötti kölcsönös föld-adásvétel lehetőségét biztosítva. Egyúttal benne van, hogy a kormány elitéli a szocialista átszer­vezés eddigi módszereit és ütemét. A mezőgazdaság szocialista át- ; szervezése azt is követeli, hogy az egyéni paraszt konzekvenciák nélkül gazdálkodhassék egyénileg ameddig akar. Egyet le kell szö­gezni, hogy amig a földnek nem lesz becsülete, addig nem lesz meg­felelő mezőgazdasági termelés. A külföldi kapcsolatok ügyében fel­vetett kérdésekkel egyetértek, szükség lesz bizonyos "tarhálások- 0 ra". Tény az, hogy minden részlegvezetőnél ott van a programter­vezet, készítik a területüknek a programba illeszkedő részét, eb­be a munkába kapcsolódjanak bele a részlegek forradalmi bizottsá­gai . ' Bakaczky László: Mi is foglalkozunk tervezési kérdésekkel, árprob­lémákkal. öt éven keresztül bőven volt alkalom annak megismerésé­re, mi volt ezeknél a munkáknál a helytelenség, de amig az ille­tékes szervek olyan követelésekkel álltak elő, amelyek elnyomták a mezőgazdasági tervezési rendszer helyes alakulását, mi nem te­hettünk ellene. Tisztában voltunk azzal, hogy a teljesítés a ter­vezést nem fogja elérni. A lehetőségekhez képest ennek annakide­jén kifejezést is adtunk. Ebben az időben a tervtárgyalások al- . kaiméval igen sokszor meggyőződésünk ellenére kellett kellett kompromisszumot kötnünk. Az árproblémával kapcsolatban van egy csomó elgondolás, de az még nem old meg mindent, bár véleményem szerint kellemes meglepetéseket szülhet a parasztságnál, pil­« országos levéltár

Next

/
Thumbnails
Contents