XXXV.10.b / 2. MSZMP V. Kerületi Bizottsága. 1956.11-1957.12 Az V. Kerületi Pártbizottsághoz tartozó szervektől összegyűjtött, "ellenforradalommal" foglalkozó iratok
I , If Zárd jelentés. — Tárgy: Ferunion egykézvállalat párt- és káderhelyzete. I. Ferunion egykézvállalatnál 1953 éta nem indult meg az u.n. jobboldali támadás a munkáskáderek ellen. A vállalat vezetői nem igyekeztek azon, hogy u.n. szakembereket hozzanak a munkáskáderek helyére. Ezzel kapcsolatban kát tényezőt kell megemlíteni: a 1./ Az akkori vezérigazgató Leskő András, legmesszebb™ menőleg támogatta a munkáskáderek behozatalát, valamint a munkáskádereknek fokozottabb mértékben vezető állásba vald helyezését. Tény azonban az is, hogy amilyen mértékben pozitiv volt Leskd Andrásnak azon munkája, hogy a munkáskádereket vezető pozícióba helyezze, negatívuma, a vezető pozícióban lévő munkáskádereknek, már sem politikailag, sem szakmailag olyan segítséget nem tudott adni, amely biztosította volna a hozzá bekerült munkáskáderek fejlődését. Ez abból a tényből adódott, hogy maga Les- kó András et. is mindkét téren nagy nehézségekkel ™ küzdött. 2./ A helyettes vezérigazgató Forgács Vilmos et. azokkal a munkáskáderekkel foglalkozott a Ferunion egykézvállalatnál, akikben valami különös szellemi és szakmai adottságokat vélt felismerni. így maga köré gyűjtötte a munkáskáderek egy kisebb csoportját, akikkel mint már fentebb említettem különösképen foglalkozott. Ezzel kapcsolatban rá kell mutatnom azonban arra a tényre, hogy Forgács Vilmos et. is csak egyoldalúan foglalkozott ezekkel az elvtársak— kai, csupán szakmai képzettségüket fejlesztette. ORSZÁGOS LEVÉLTÁR ________________________________________—.-----:— -- '— - -- - W