XXXV.10.b / 2. MSZMP V. Kerületi Bizottsága. 1956.11-1957.12 Az V. Kerületi Pártbizottsághoz tartozó szervektől összegyűjtött, "ellenforradalommal" foglalkozó iratok
JL/ * ' jW’ V*ker. MSZMP. Intéző Bizottsága jkli. Marosné •Ívtársnő kezeihezi, Budapest* < t kerületi tanács az elmúlt események alatt mint az országban a többi tanácsok a munkák, elvégzésében többé-kevésbé helyt állt. Október 23, után megalakult forradalmi nemzeti bizottmányban több tanácstag is részt vett, akik később, mint a különböző pártok delegáltjai szerepeltek, , « A tanácstagok kis, egészséges magja, akik a helyes irányt kívánták képviselni, az ellenforradalom idején munkába nem tudtak bekapcsolódni, mert a forradalmi bizottmány nem ismerte el az 1948. óta hozott törvényeket,^ Így a tanácstagokat sem, ezért ezeket az elvtársakat hazaküldték es munkájukra nem támaszkodtak, 41 A tanácstagok egyrésze jobbratolódott és az akkori jobboldali pártok irányvonalát képviselték a forradalmi bizottmányon belül. Az ^ 2-3 kommunista tanácstag, akiket az V.kerületi pártszervezet delegált abban a nagy káoszban, ami a bizottságon belül kialakult, igyekezett helyt állni, a kerületi pártszervezettel a kapcsolatot mindég tartani* { November 7-én kezdett munkához a végrehajtó bizottság, a forradalmi bizottmány feloszlott, tagjai eltűntek, nem támasztottak munkánk elvégzése elé akadályt* 1 < \ A végrehajtó bizottság munkájában a tanácstagokra kivánt támaszkodni, azonban az első megbeszélésre - melyet november 17* körül tartottunk - 110 tanácstag közül mintegy harmincán jöttek el, de az akkori feladatok ellátásában:fegyver összesszedés,^ romeltakar itás, rendfenntartás segitése, csak nagyon kismértékben I * vették ki részüket* I 1 *■ 4) A végrehajtó bizottság kezdettől fogva, igyekezett megbirkózni azokkal a nehéz feladatokkal, amelyek előtte álltak, hosszú ideig sem a Fővárosi Tanácstól, sem a kerületi Intéző Bizott- t ságtol segítséget nem kaptunk, egyedül a Szovjet Parancsnokság nyújtott tanácsaival tevékenységünk elvégzéséhez némi segítséget* 1r A tanácstagok közül csak néhányan,-azok akik később a kommunista (csoport ma^vát képezték - érdeklődtek munkánk iránt, és nyujtot- * tak eegitseget, 5 Amint azonban a helyzet konszolidálódott, úgy igyekeztünk a többi tanácstagokat és állandó bizottságainkat életre kelteni és feladatokkal ellátni. Ez némiképpen decemberben és januárban sikerült, az állandó bizottságok összeültek a feladatok megbeszélésére* * A tanácstagok egyrészt újra felvette a kapcsolatot' választóival, azonban meg kell mondani, hogy a munka jelen pillanatban sem kielégítő, mert a tanácstagok az eddigi munkájuk elvégzése közben a tanács önállóságának hiányában csak kevés eredményt tudtak elérni, ami elkedvetlenítette őket, A IkG ORSZÁGOS LEVÉLÍÁH