XXXV.10.b / 2. MSZMP V. Kerületi Bizottsága. 1956.11-1957.12 Az V. Kerületi Pártbizottsághoz tartozó szervektől összegyűjtött, "ellenforradalommal" foglalkozó iratok

Bp. Piért Pártszervezete. Bu apest, 1957. VI.14. V-t, Vigyázó Ferenc u.5. 6^ vl/ih, rvt. Magyar Szocialista Munkáspárt ' JVpLJ V. kér. Id. Intéző Bizottsága Maros elvtársnőnek Hivatkozva Maros elvtársnovel folytatott beszélgetésünkre az alanti problémákkal kapcsolatban kérjük az Intéző Bizottság segitségét. Az ellenforradalom óta vállalatunkon belül szakadás van.a gazdasági és politikai, illetve egyes mozgalmi vezetők között. Természetesen ennek hatasa a vállalaton belüli politikai munkára is károsan érez- teti hatasat* A szakadásokat az ellenforradalmi időszakra kell visszavezetnem. Mint a legtöbb helyen az ellenforradalom ideje alatt, vállalatunknál ls megalakult már az első héten a Forradalmi Bizottság. Persze voltak benne parttagok is, mely az első órákban még engem is nyugtatott, nem * aynk0lIiHiíeS az^1’ S°gy ^0lt Párttagjaink közül kerülnek ki azok, akik a legélesebben fognak szembekerülni Pártunk politikájával. ^Forradalmi Bizottság elnöke Ágotha kartárs vállalatunk főkönyvelő i>» S igen aKtivan működött. ^zeFlTozui azonban csak az~ökat mondom el, melyekkel kapcsolatban a vélemény külötíbségek fennállanak* fjr-v ténjrező: Már a második héten három kommunista dolgozó eltávoli- t~3^v hQgíak .hjttároz^tot, melynek fizikai végrehajtásában nov7~4-e akadályozta meg ezen Bizottságot. J .- - - ^ Második tényező: A kétgapos saMjkot-, szervezték meg azzal a magyarázat­tal, hogy ha lesz jármű bejövünk, ha nem lesz jármű úgy nem jövünk be. A dolgozok 3o-4o/0-a ennek ellenére bejött. A sztrájk első ^napján azon- bán Kqrencsiné /volt parttag, a Forradalmi Bizottság legaktivabb tag- ^ ja/ nyilván Agotha,. utalta? aiSL-kágig telefonálj# a vállalat dolgozóit, hogy mindenki„jngnjen haga .és másnap sem kell bejönni. A dolgozók nagv- ^ részben haza is mentek egy-párat kivéve. Harmadik^ tényező; A Munkás-Paraszt Kormány ismeretes határozata ellené- re is, miszerint a nem termelő üzemeknél nem lehet munká3 tanács ezt fi- r gyeimen kívül hagyva, még a végleges választást is megtartották. XX2S2CX8 ^zek a tényezők voltak azok, melyek igen sok vitára adtak alkalmat, a tényék megítélésében azonban igen élesek a különbségek. A hűség kedvé­ért meg kell mondanom, hogy a legélesebben ezzel a kérdéssel én állok n^vréQ^én korul°^ten? lévő. elvtársak már a vezető elvtársakat értem k0Z®1 Sem °iyan szlSoru. Kőhalmi elvtárs igen .t— me£/^dj^magyarazni az összes tényezőkkel szemben a'zokat a TTöriil­^ és egyben magyarázzák" a dolgokat.~ A politikai munkatársak nagyresze szintén hivatkozik arra,"hogy sálnos hasonló dol- gok máshol is előfordultak es ugyanakkor hivatkoznak a kifogásolt sze ls’melíek hosszu év'ken át keresztül saj­5?^^ ^d^djjTjegT^ sót a legutóbbi 3zakszervezet!T~taggy üTé s e n ífemién oflvt ára ^ Ö^^ToTp?ft as tö J 6 ezt a kérdéát konkrét fogmlban TFrgfve- tette, vagyis szükségednek tartaná, ha _a^vál la latunkon belül végre tis*­tazast, nyerne^hogy volt-c^lenf^radajmn^véken^ái^---' n ulás és ha igen, úgy kik voltak személyi mozgatói r - ' " ----— o » _ Ilyen értelemben hozta meg határozatát legutóbbi taggyűlésünk is, hogy

Next

/
Thumbnails
Contents