XXXV.10.b / 2. MSZMP V. Kerületi Bizottsága. 1956.11-1957.12 Az V. Kerületi Pártbizottsághoz tartozó szervektől összegyűjtött, "ellenforradalommal" foglalkozó iratok

­* növekedett pl- a Munkaügyi Minisztérium, ki odáig megy a kiadott munkáé és bérügyi rendelkezéseknek két példányát kéri maga ré­szére biztosítani, de ettél függetlenül az adatszolgáltatásunk elég nagy. Itt kivánjuk megjegyezni, hogy a vegyipari ágazat területén két­ségkívül fennálló nehézségek részben ugyanebből az okból fakadnak, részben pedig abból, hogy az ágazat még gyakorlatlan a jelenlegi szervezeti felépítés szerinti munkában, melynek kialakii lása a Szénbányászati Minisztériumban is hónapokat vett igénybe annakide­jén. Feltételezhető, hogy ezek a nehézségek sugalmazták a Népaka­rat áltál leközölt és egyébként helytelen adatokat tartalmazó cikk megjelenését is. Habár az ágazat szervezetének kiépítési és személyi feltöltése megtörtént, ezt -egyes személyek tekintetében - nem tekintjük véglegesnek. Mint a vezetésben, mint pedig kisebb beosztásban is dolgoznak olyanok, akiket hosszabb időre nem tartunk kfivána- W tosnak, azonban szakmai szempontok szükségessé tették, hogy je­len helyzetükbe felhasználják munkájukat. A későbbek során folya­matosan gondoskodni fogunk ezeknek megfelelően képzett és ugyan­akkor politikailag is megbízható személyekkel való felváltásáról. A taggyűlés áltál választott ideighnes intéző bizottság tagjai és gazdasági beosztásuk a következő: ) ' ~~ Az intéző bizottság elnöke: . oskovszky Ernő, a Tervfőosztályon dolgozott főmérnöki beosztásban. Jelenleg azonos munkakört tölt be az ipargazdasági főosztályon. Az intéző bizottság tagjai: Marton Géza, a Bér— é§ Munkaügyi Főosztály vezetője volt, jelenleg a Munkásügyek Főosztályának vezetője. J Szalontai Gyula, a Munkátanulmányi osztály vezetője, és egyben a Bér- és Munkaügyi Főosztály vezetőjének helyettese volt, je­lenleg a Munkásügyek Főosztályának helyettes vezetője. Csapó Dénes, a Termelési Főosztály területi főmérnöke volt, je­lenleg hasonló munkakört tölt be a Szénbányászati Főosztályon. Papg Bálint, az Ércbányászati Igazgatóság vezetője volt, jelenleg az Ere- es Ásványbányászati Főosztály vezetője. Nezvál Lajos, az Ércbányászati Igazgatóság főelőadója volt, je­lenleg is ióeloadó az Ércó és Ásványbányászati Főosztályon. Balkányi Bertalan, a Tervfőosztály csoportvezetője volt, jelenleg ugyanezt a munkakört ellátva az Ipargazdasági Főosztály vezetőié­nek helyettese. Országh Mihály, az Anyag- és Áruforgalmi Vállalat igazgatója volt, jelenleg ugyanazt a beosztást tölti be. Szorosok József, az előbb emlitett vállalat igazgató helyettese volt, jelenleg is ezt a beosztást tölti be. Budapest, 1957. február 25­MSZMP. Intéző Bizottsága. 2 4 3 ["országos levéltár ’ r •

Next

/
Thumbnails
Contents