Budapest Főváros Levéltára: MDP Budapesti Bizottság XIV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1954 (HU BFL XXXV.109.a/3)
1954-10-21
n Mindezek a hibák abból adódtak,ho y előre nem lett ezekkel megtárgyalva •? BK.j gyzéa, a konkrét tén/e, a f rt. összeg. Mz mutatja azt is, hogy s fvB,ne velő' munkája nem minden esetb ,n a lejjobb. Nekünk többet „ell törődni a kis ás középkáderekkel, az Üzemek párttitkáraival. Miután beszélt ünk azokkal, akik alájog eztak, mindjárt megértették, és kii/azitották a jegyzést. Olyan kóvetk .-átütést kell levonni a BK jegyzés munkájából,ho. y ..ffilj-1 kell_,vizsjáIni azokat az Üzemeket,ahol Ilj/^^ioblénm plmarilt . la üolitlTTS^séynrnTTgft¥"{^. 1 1 nyújtani lelőjik, TjyrTszt a pért^pparátus, másrészt az instruktor elvt-rsakon keresztül. Azt i szem még egy hibát követtünk itt el. Túlságosan a szakszervezetre lett bizva ennek a munkának a le.lonyblit sa. £,n magara is résztvettera ilyen előkészítésen, ahol egyszer ien elmondták a technikai lebonyoli t á3t, és nem történt meg a jegyeztet 3 párok megfelelő pol. kioktatása, majd pedig a munka értékelése. A jelentés vélemény® szerint helytelenül fogalmazza meg a nehézségeket, amikor azt mondja : "Hogy mindezt látva szomorúan kell megállapít ani , ho0y vannak. párttagok,akik nem értenek egyet pártunk célkitűzéseivel." Véleményem szerint ezen nem özomorkodni kell,hanem felmérni ezeket a hibákat, ée. ahol ilyesmi előfordult meg kell erősíteni a veze _ őr,üget, az #gesz> politikai, nevelő munkát meg kell .«■ ont ■ .... A m'sik , amit felvet a jelentés, ás ahol hiba volt. Szik volt a külső munkatársi hálózat, kö. 2o-22 elvtárs ' 1 i.t rendelkezásre.Ib6 ala. szervemet van, tehát elég sok jutott a külső és belső aktívákra. A Jövőben sokkal jobban támaszkodni kell a külső munkatársakra, Ts el kell írni a "Jövooan^Hogy~a BKTjégvzei' aTSFE— a közép üzemekben 1 állandó felelés álljon rendelkezésre. Hiba volt az is,hogy a ker.munkatlár saknak is volt f>-8 sőt lo üzeme is. Mindennap értékeltük a műnk át, nekik kellett irányítani a külső munkatársakat is, igy nem volt elég erejük arra, hogy megfelelő helyi segítséget nyújtsanak hanem jóformán f it'-rszolgá i at ot bal jenit ettek. A /övében m.naen e^yes fontosabb üzemnek /fkis és közép / 'tegyen'"1- 1 állandó instruktora, akivel közvetlenül a Vü .eTöfití tk-ra tartsa a kapcsolatot. ~ > A másik, arait a jelentés felvet,hogy a nagy íizetósüekkel, a ezakmunKr-sokkal nem volt megfelelően foglalkozva. Azt hiszem lehetne egy olyan irányú határozatot hozni. hogy ezok felé a rétegek ?ió, kiilön meghat71rözz^“pol,7raonffS^~ niyalót,hogy milyen népnevelők, milyen képzettségű káderek vigyék le pártunk politikájót,tekintve,htfgy közöttük elégsok a jobboldali szüp. és magasabb szakiskolával is rendelkeznek. &zárt olyan értelmű határozatot kellene hozni^hogy a legkopzefctebb műszakiak, párt és tömegszervezeti aktívák legyenek feleli"sek ezek nevetéséért• A másik dolog a területi agitáció kérdése. A jelentés felveti,hogy elég komoly nehézségek voltak ezen a területen , és hogy az üzemek kevés népnevei 3t mozgósítottak, / 4-