Budapest Főváros Levéltára: MDP Budapesti Bizottság XIV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1954 (HU BFL XXXV.109.a/3)

1954-04-01

F tammmmrt**', ,A | nának olyan előadásokat, mint a "tanulók erkölcsi nevelése a szülők részéről " vagy a "család szerepe a tanulők ne­velésében " Gondolok itt arra ,hogy 8-lo előadást lehetne • tartani. 2./a p.szervezetek, szakszervezet,tanács egyik feladata le­gyen az, hogy az ideológiai politikai tömegmunkát vigye, a pedagógusok között, támaszkodva a kommunista pedagógusokra. Ez azért is fontos, mert kerületünkre az jellemző, hogy a klerikális reakciónak igen erős befolyása van még. Nagyon helyesnek tartom Molnár elvtársnak azt a javaslatát,hogy foglalkozzunk többet a pedagógusokkal. Véleményem szerint szükséges is. 3./Javaslom, ho y a P.B. hivja össze a kommunista pedagógu­sokat, és beszéljen arról, hogy a-P.B. mit vár ebben a ke­rületből a korom.pedagógusoktól.Ebben,amit vár, milyen ered­mények vannak.Itt dicsérnék meg azokat, akik megérdemlik. Elmondanánk azt is, mi hogyan látjuk munkájukat. 4./ A kér.P.B. legyen az, aki megszabja,melyik iskoláért m lyik üzem a felelős, és hivja össze ezeket a titkárokat, és magyarázza meg, mit értünk mi a patronálás alatt. • Ez a patronálás az üzemek részéről minden területre terjed­jen ki az iskolák felé. Persze ezt a patronálást is kézbe kell tartanunk,és időnként ellenőriznünk kell.------------p Bene elvtársnő: Egy-két dologról szeretnék még beszélni, amiről a beszámoló nem emlékezik meg, és soronkövetkező feladat tanulóifjúsá­gunkra nézve. Az üzemi patronálások az iskolák felé a IX. kerületben igen jól mennek, jelszavuk : "Üzemek az iskolá­kért." Milyen formában segitenek : 1.Munkaórát adnak az iskoláknak. 4-5 szerelővel kimennek, és komoly szakmunkávals egitik az iskolát. Vagy: 2.Az üzemekben készítenek szertári anyagokat, szemléltető eszközöket. 3.Nevelési kérdésben adnak segítséget,főleg az üzemi MNDSZ- y csoportokon belül, az édesanyák felé. 4.Közös értekezletet tart az, üzemi vezetők és iskola igaz­gatók között a P.Bés megvitatják a patronáló üzem fela­datát. JŐ lenne ,ha itt a kerületben is rendet teremtenénk a pat­ronáló üzemek vonalán.Ahol jó , élelmes az igazgató, ott több üzem is patronálja az iskolát, mig más iskoláknak egy sem jut. Az üzem patronálásához hozzátartozik a nyári út­törőtábor előkészítése is. Bár már folyik ez a munka, több kevesebb eredménnyel, de minden erővel rá kell mennünk, hehogy úgy járjunk,mint tavaly,hogy az utolsó percekben még kapkodás volt. A P.B.-tői azt kérem, hogy az üzemekkel beszélje meg, hogy rendezvény kkel, vagy akár szakmunkával segitség a tábor elkészítését. Itt akarom elmondani,hogy a filmgyár 2oo frt.-t ajánlott fel erre a célra, amit mi nem fogadtunk el. Van még egy nagyon fontos kérdés,ami az anyagi segítse­________________________________________________£______________________________ j

Next

/
Thumbnails
Contents