Budapest Főváros Levéltára: MDP Budapesti Bizottság XIV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1952 (HU BFL XXXV.109.a/3)

1952-10-09

,, 'I az anyag# Ebből az üzemből az ÜB.elnök nem vesz részt rendszeresen az értekezleteken, amely nagyban hozzájárul ahhoz, hogy az üzemben a verseny nagyon gyenge. Ma bizott­sági ülést fogunk tartani és ezeket az ÜB.elnököket felelő­ségre fogjuk vonni. Kitka elvtárs: A munkaverseny valóban nem kielégitő üzemünkben. Még az elért eredmények sincsenek nyilvánositva. A dolgo­zók között nincs népszerűsítve-a munkaverseny. A legnagyobb hiba, hogy az ÜB.elnök nem képes ennek a funkciónak a vi­telére. Forgó elvtársnő helyesen mutatott rá, hogy a gépek állása a munkaverseny rossz munkáját is előidézte. Ha a munkaverseny megfelelően meg volna szervezve, akkor az állási időket is le lehetne csökkenteni. A kanna üzemrész­nél még mindig nem tudtuk legyártani a megfelelő mennyi­séget. Ehhez részben hozzájárult az is, hogy uj női heggesz tőket képeztünk át. A rossz festék is hozzájárul, nem szá­rad elég gyorsan. Nagyon sok múlik az ellenőrzésen is. ^ Irányt kell venni arra is, hogy a személyzeti osztály ha iskolára küld valakit akkor az illető időbe átadja a munkát, mert ezen a téren is vannak üzemünkben hiányosságok. Szabó elvtárs: A szeptemberi tervünket teljesitettük, de negyedéves viszonylatban nem. Ax lemaradást az export tervünk nem teljesítése idézte elő. Az ellenségnek a ténykedését a vállaláton kivül is meg kell nézni, az 53-as terv feszitett terv, kb. 25 $-kal feszitettebb mint az 52-es. Ennek az előkészületeire á minisztérium eddig még egy lépést sem tett. Az,eddigi versenyfelajánlások elvonatkoztatva voltak a termeléstől és a műszaki vezetők nem tekintették első­rendű feladatnak a verseny értékelését és állandó fel­színen tartását. Ezen a téren komoly nevelő munkát fej­tett ki a párt és a szakszervezet. A műszaki vezetők pasz­­sziv hozzáállása a versenyhez azért következett be, mert ; nem volt megfelelő ellenőrzés, tegnap összehívtam az ^ összes műszaki vezetőket és leellenőriztem, hogy a kiadott utasításokat eddig hogyan hajtották végre. A szakszerve­zet a mi üzemünkben is igen gyengén dolgozik a verseny vonalán. Igen sokszor más feladatokkal foglalkozik és a versenyre nem képes a dolgozókat mozgósítani. A nyilvá­­nositás is igen rossz. A bizalmiakat a könyvüket nem ve­zetik. A kér.Vasas szakszervezet az ÜB.elnököket időnkint számoltassa be a munkaverseny állásáról. Jakus elvtárs: Su$£os hibák vannak a tervtelj esités terén. Nem tel­­jésíti a kér. a HM.vonalon ráháruló munkákat. A kér.Párt­­bizottságnak ezzel a kérdéssel többet kell foglalkozni. Nincs tiszta képe a ker.-nek erről. A kér.üzemeinek igen jelentős része teljesítette az I.II.IIl/? éves tervüket, de nem lehet ezt elmondani minden Üzemről. Az^ objektiv nehézségekről beszélünk, de arról nem, hogy mik a köz­vetlen feladatunk abban, hogy emeljük a^terv teljesítését. A munkaverseny szervezésére nem minden üzemben van meg a műszaki előfeltétel biztositása. Ha felszámoljuküzemen belül a munkanélküliséget és az állóórákat, ha minden dolgozónk átérzi, hogy mit jelent a terv teljesítése, ha megvalósítjuk az ütemes termelést, akkor a terv teljesíté­sében jobb eredményeket érünk el az eddiginél. Készáru terv­­s nél is komoly hibák vannak. Azt látjuk, hogy sok üzemből nem az a készáru $ön ki, ami be volt ütemezve. Olyan kész­árunk is van, amire csak tavasszal lesz szükség. Ezek a hiányosságok az egész népgazdasági tervet zavarják. ________________________________________________________________________________________________________ i

Next

/
Thumbnails
Contents