Budapest Főváros Levéltára: MDP Budapesti Bizottság XIV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1952 (HU BFL XXXV.109.a/3)
1952-06-26
r n.-3-A véradás vonalán is lemaradás volt, de s Mezőgazdasági oktatásokat beszerveztük, hogy fellendítsük a mozgalmat. Mikor az előadást meg - tartottuk összesen 35-en jelentkeztek, ami igen kis létszám volt, de mikor az első csoport kiment, s azok között találtak kettőt olyant akinek a vér süllyedése 4o-25 volt, rámutattak olyan betegségre amelyről egyáltalán nem tudott az illető. S ezután nagy léptekkel megindult a jelentkezők száma, 9S-an mentek ki. A vér adó felelősök számára minden hónapban egy értekezletet tartóük ahol megbeszéljük, hogy milyen problémáink vannak, és segitséget kapnak a jó toborzó munka elvégzéséhez. Most hogy a magas vérnyomásoktól nem vesznek vért, igen sokan kiesnek ebből a mozgalomból. De vannak olyan esetek is, amikor az ellenség is munkába lép és lebeszéli a véradókat, hogy ne menjenek mert akkor mindig több lesz a vére és magas lesz a vérnyomás ,vagy forditva. Az ellenség azt is hangoztatta, hogy a vért kóreai katonáknak viszik, és a mi kórházainkba nem adnak vért, A szervezetnek t—. ezek ellen komoly harcot kellett vivni. 5oo vér adónk ven. Önkéntes ápolónők toborzása havonta 6 fő. Itt is lemaradásunk volt, mert akiket előirányoztunk, üzemeink ne© adták ki.#P1 az Egyenruházatiból, Transzformátorból, Az utigepjavitobol már a kerületben volt az életrajz, a párt ás szak szervezet javaslata, de alvállalat vezető j ..visszavette, mert előzőleg az elvtársak nem beszélték meg vele és igy presztizs kérdést csinált az egész dologgból .Ezt áz^igazgató elvtárssal megbeszéltem. A D'nuviából is cs^k egyet kaptunk kettő helyett. Itt sok baj van ezen a téren, az al-pszervi titkár elvtárs azt mondja, , hogy ő nem adhat javaslatot, h-ncm a csúcs szervezet. A csucsszcrvezet pedig az alapszervezethez küldte vissza a javaslatot. Egy javaslat el is veszett, , Minden hónapban úgy üzemben mint területen egy egészségügyi előadást tartanak az elvtársak, amelyen keresztül ismertetik a dolgozó tömegekr' kel egy-egy betegség tüneteités az ellenevaló védekezést, s ezen keresztül a^megelőző gyógyításba vonjuk .be •• a dolgozó tömegeket, tígyan akkor első segély^ nyújtó tanf oly amokat szervezünk, ahol a dolgozókat kiképezzük az első segély nyújtás alapismeretéire, és tájékozódást k'-’pnak^a járványos betegségek felismerésére' is, Az önkéntes ápolónők 3 hónapos bent lakásos iskolán vesznek részt, ahova^ 18-36 éves korig mehetnek. Az egészségügyi csoportoknak a megalakitása igen nehezen megy , E- gyet alakítottunk meg. Jelenleg most járnak a felső fokú tanfolyamra a tagok, utána az Uzsoki korházba lesznek beosztva gyakorlati munkara es jó felkészülve fognak majd a területen munkát végezni és a, körzeti rendelőknél is bekapcsoljuk okét nagyobb munkák idején. P^ pjtasok, vagy^más fertőző betegségeknek* felszámolásánál. Minden egészségügyi állomás vezetőjének még egy felső fokú tanfolyamot kell elvégezni, hogy a beosztottaknál többet tudjon és képes legyen a feladatok m£goldááára, A kerületi Vörös Kereszt szervezethez tartozik az ifjúsági Vörös keresztnek is a megszervezése, ami iskolán belül történik. Ebben az évben 12 iskolában alakítottuk mega a helyi csoportot, és itt igen szép eredményeket értek el a tisztasági vonalon a pajtások. Pl az Almos vezer téri iskolában elmondotta a kis titkár pajtás, úgy szerveztek meg a tisztasági mozgalmat, hogy lo órakor 2o perces szünetben járták az összes termeket es a pajtások jelentették, hogy milyen /G í------------T-------------------------------------' ' " 1 ... . i i - 1 ii " m ......