Budapest Főváros Levéltára: MDP Budapesti Bizottság XIV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1952 (HU BFL XXXV.109.a/3)

1952-05-15

r n az oktatási osztály Pataki elvtársnőt és már most kezdenék meg az előkészítési;. Haseneggern Ívtárs; Az elvtársak részben kiegészítették a beszámolót. Azok az elvtársak, akik a konferencián nem jelennek meg, mind-n esetben felelőségre vannak vonva. Meszesén elvtárs­nővel kapcsolatban 3-4 Ízben is foglalkozott az oktatási osztály, mivel a hallgatók is felvetették, hogy a felkészült­sége is rossz, illetve hiányos. Mikor beszéltem vele, sok munkára hivatkozott stb. Úgy néz ki, hogy az elvtársnő ha­nyag és nem is engedjük hogy vezessen konferenciát. Foglalkozni fogunk azokkal a gazdasági vezetőkkel, akik nem járnak r -ndszeresen oktatásra, Hiba, hogy a rártszervezetek sem foglalkoznak megfelelően a DISZ.-szel.Holnap tartunk a DISZ.számára előadást. Varga Sándor elvtársi A beszámolót hiányosnak találom. Az ágit.prop. osztályon Antolik elvtársnőnek több segítséget kellett -volna adni. Az idő elég rövid az összefoglalókig.Epén ezért ü­­temtervet kell készíteni az oktatási osztálynak. A beszá­moló a tennivalókat nem szabja meg. Nem említi meg topábbá, ^ hogyt hány á-a vesz részt oktatásban jelenleg a tagságnak. Az iáim éle ti ianács munkáját össze kell hangolni. Azzal nem értek egyet, hogy elfoglaltságuk van az elvtársaknak, a munkát vinni kell.Az ágit.prop.osztálynak kemény kézben kell tartani ezt a munkát.Jövőre több konferencia lesz mint az idén volt.Budapesti viszonylatban 55 #-át kívánják az elvtársak oktatni a tagságnak.A mi kerületünkben 60 '-át kell oktatni. a tagságnak. Politikai gazdaságtanra több konferencia vezetőt .. kell kiválogatni mint tavaly, de a fő súlyt a Bolsevik Párt történetén kell, hogy legyen. Meszesén elvtársnő munkáját meg kell nozni és pártfegyelmi elé kell állítani, amit Horváth oÍvtárs a jővő héten hozzon PB.elé. Az instruktor elv- ' társak munkájában az oktatás ellenőrzése állandóan szerepel A, tavalyi konferencia, prop.szem. vezetőknek a dőntő többségét meg kell hagyni, természetesen akik jobbak voltak, azokat felsőbb fokra visszük.Ne legyen egy olyan szeminárium ^ vezető sem, akivel a Pártbizottság ne beszélgetett volna. Vigyük ki az alapszervek felé, hogy azok a párttagok, akik resztvettek az oktatásban kötelességük, hogy levizsgázzanak. em szabad a hallgatókat a vizsgáktól elijeszteni, de vigyáz­­m kell, hogy ne becsüljék le. Javaslom, hogy az agit.rrop. osztály készítsen egy tervet, olyan formában, hogy a Konfe* rencia vezetőket prop.szem.vezetőket stb. a Pártbizottságnak junixis 1-ig kx kell válogatni. A beszámoló titkári értekezlet elé kerül, amit mé^ ki kell égé ziteni. s Határozat: 1./ Az ágit prop.osztály ütemtervet készít a konf.vezetők kivá­•* f kiválogatásnak junius 1-ig meg kell történni. Ha u.ir3.dejunius 1. Felelős: Antolikné elvtárs. Kád^rjavaslatok: slahHenyh^taé 1 h<5naI,os ezerv.Utk.lskolá-a PB.elfogadta. Dobránszki Béla " n „ íytó Györgyig » 1 hónapos proJS.képsóre Csillag Melinda » fi „ Bagonyí Béla » » „ Szigeti Imre » n n Veselenyi Lászlóné " 1 hónapos izalmi iskolára » Szabó József » „ Szabó László » „ " / " g .................. ................................................. .................................................................................................—----------------------

Next

/
Thumbnails
Contents