Budapest Főváros Levéltára: MDP Budapesti Bizottság XIV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1952 (HU BFL XXXV.109.a/3)
1952-05-08
n n összesen 69 van őzen rrír próbálnak jrvitani olyan formán, hegy a szem. hallgat ók* t egy csoportba mozgósítják a népnevelő muiikára. Szeretnél: még foglalkozni az agitáció kérdésével, tovább ia azért, nert ha nekünk 6 körzetünkben 69 helyi népnevelő van, ez nem tudja biztosítani azt, hogy ne a reakció agitáljon pl'iné akkor, amikor az üzemek non i^en küldenek ki üzeni népnevelőt, mint pld. az Anyagvizsgáló, ahonnan félév óta aenki sem volt kinn a hozzátartozó körzetben, pedig a titkár Mnnn elvtárs - Pártbizottság külső munka tár sa, Vagy nagy üzemeinkből minőén hiten 7-8 embert küldenek, kivétel a T^áLefongyár, ahonnan minden heten 3o—4-0 sfcenujy megy ki agitálni* Itt igen jó módszer az, hogy az agitátor tudja rrír előre egész hétre, hogy neki hov- kell menni. Folyik a körzetekben agitáció, de általában minden körzetből egy héten ? o—12 pár megy ki es ez igen kevés, rá kell szorítani az üzemeket, hogy több agitátort küldjenek és maga a körzet is a jó szemináriumi hallgatókból, r -.Ije föl a helyi agitátorok számát. ..... Férzeteim: mag ma sem ngitáeiós központok, ezen sürgősen változtatni kell, mert a klerikális reakció itt dolgozik a legjobban és mi hagyjuk, akkor amikor irt van nz újabb beiskolázás a tanulmányi színvonal— emelése es nem utolsó sorban a részleges norma-rendezés ezekben a kérdésekben ;;yon sokai tudnának segíteni a jó népnevelők a háziasszonyok körében, mert az üzemben amit jól építünk, otthon könnyen leronthatj ík ? feleségek. * Körzeteink vezetőségei -Italéban egészek, hiány van a 2-5-ös kó'rzetber; 1—1 •"fome-ly es teljesen seut van esve a 7-es körzetben, itt a titkár Kovács elv tár s lemondott ezt sürgősen ki kell egéssiteni, mert egy fontos terület* A tömegszgryccetekkel .nem foglalkoznak kielégítően, legjobban a Békebizottságok működnek, a legrosszabb az M?Sz®. ezzel igen keveset foglalkoznak a körzetek. ,tI*a(«P*Sz« vonalon úgy lntszik, hogy van egy kis megtorpanás, magával - kerületi M*N.D*Sr .-oi i - f0gi ni v- ^ Buboln elvtársnővcl* Általában a körzetek keveslik a kerületi Pártbizottság segítségét, azt mondják, hogy 'csak a nagyobb feladató lm ál mennek ki az e'lvtár sál: ezen is javítani kell, meg van minden elv tár amik o beosztása, tehát minden héten egy körzetről adja le jelentését, hogy a pártbizottság lássa azt, hogy körzeteink mivel foglalkoznak cs n kéthetenkénti titkári értekezletre konkrétumokkal tudjon jönni. Véleményem szerint a legfontosabb feladat az lenne, hogy a körzeteink _____________________ ________________ jr