Budapest Főváros Levéltára: MDP Budapesti Bizottság XIV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1952 (HU BFL XXXV.109.a/3)
1952-12-18
----'-------- --- 1 1' HH •' ■-----/> n „2. .. /***>\ riusok nem me"fölélő munkájának tudható be, Az alapszervezet eredményeket főleg a kiképzés területén ért eT,‘Ezzel‘ szemben a szervezeti élet fellendítése terén nagy hiányosság tapasztalható, - -Ebben az évben 9 "C", 9 ”B" és 6 "A" vizsgát ért el alapszervünk, Ab év folyamán 4-6 üzemnapot tartottunk, ahol 974 felszállást értünk c-1 143 éra o4 porc repült idővel. Az alapszerveze t növendékeinek jelenlegi összetétele vizsgák szerint a következő; "A" vizsgás 3 fé ttgtl l! rj II MQIt tt 5 II TIKI! ti 19 ti Néphadseregünk Légierődéhez ebben az évben 2 "főt, az MHSZ, különböző iskoláira 39 fo vonult be növendékeink közül, /-v Ezek ^a számok a Szövetségünk előtt álló feladatokhoz viszonyítva nem 1 kieléritöck, ha figyelembe vesszük á zuglói rop, alapszervezet területén lévő üzenek számát és nagyságát, meg kell állapítanunk, hogy fiem kezeltük súlyponti kérdésként az üzemek területén való szervezést. Ennek következtében a Szövetség által meghatározott taglétszámnak csak a 28 %-a van meg jelenleg az alapszervezetben. Ezen belül hiányosság" még az, hogy ezeknek a növendékeknek jelentős százaléka /4o $/ diák. Az alapszervese tét patronáló Danuvia gyárból pl,, ahonnan a legtöbb növendéknek kellene bejöhní az alapszervezetbe, alig vannak növendékek. Ezen a téren az alapszervese t vezetősége könnyebb utat választott és a kerületi iskolákból S2E. rveztek be növendékeket. Szövetségünk szeptember hónapban országos viszonylatban tagszer- ‘ vozást folytatott* Szeptember hónap végére a 12o—as taglétszám nagyrá> szét kellett volna az alapszervezetnek biztosítani. Ezen a területen*- bár az alapszervezet legjobb növendékeiből kiépült aktíva hálózat sokat segített,- még som értek el eredményeket. Ezekben az"időkbon ^ tervszerűtlen, kapkodó munka jellemezte az alap szervezetét, A tagszervezési hónap során az alapszervezet vezetősége nem mozgósította megfelelően a meglévő tagságot és nem kezelte súlypontként a tagszerve-''' zés kérdését. Propaganda munkájuk az üzemek felé nem volt megfelelő„ A tagszervezési hónap beindításakor a függetlenített funkcionáriusok ' ós a vezetőség társadalmi tagjai felosztatták a kerületben lévő üzemeket ^egymás között tagszervezés céljából, azonban ezeknek az üzemeknek a látogatása nem történt rendszeresen. Központunk ellenőrzése során megállapította, hogy Molnár Zoltán volt alap szervi parancsnok egyszerűen nem látogatta az üzemeket, A tagszervezési hónap során az üzemi Disz szervezetnél mindössze egyszer volt. Általában.a vezetőségnek ezt' a^feladatát nem ellenőrizték megfelelően, ennek eredményeként ez a kérdés ellaposodott, A szervezeti ólét eredményéhez tartozik elsősorban az, hogy a vezetőség tagjai Is a növendékek közötti kapcsolat külöjjygQjj ^2 utóbbi időben helyes irányba fejlődik. Ennek eredményeként a vezetőség közelebb kerül "a tagsághoz, megismerik a növendékek'kéréseit, egyéni problémáit' stb. Komoly segítséget‘jelent a birálat-önbirálat fegyverének elterjedése a tagság kőrébon, ami abban mutatkozik meg, hogy a taggyűlésen a vezotőség felé többizbon bírálatot gyakoroltak. Az alapszervezetben Ao ^ .... 1 1 ——