Budapest Főváros Levéltára: MDP Budapesti Bizottság XIV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1952 (HU BFL XXXV.109.a/3)
1952-12-18
, I A kér. Pártbizottság mit kivm tenni az üzemek felé ^felvásárlás megakadályozásába ? ,r •á ár vári elvtárs válaszol: A felvásárlás folyik. Az üzemé kb^ffr/hatLulat javul, áltaXaban-olyan hangok hallatszanak, hogy raí^CWulfcak a 4 KOZERT-ben fehér kenyeret is és mire a dolgozók'munkaidő”után kimennek nem tudják megvásárolni?- vgy pl nem kapnak lisztet, mert aztis délelőtt kiosszák. Különít un a «arna kenyérrel már megbarátkoztak a dolgozóink. A tömegszervezeteknél mutatkoznak hiányosságok, mert a munkájuk abban merült ki, hogy kimentek 1-1 KÖZÍRT-be és ott érdeklődtek a hangulat iránt, de a felvásárlás megakadályozására, még nem tétek semmit. Éppen ezért a kér. Pártbizottság f.h. 9.-én összh-tvta a összes tömegszervezeti vezetőt, a tanács, a kér. oszt. vezetőjét, a KÖZÉRT vezetőit, a kér. rendőrkapitányt, és megbeszéltük a tennivalókat. Valamennyi tömegszervezet ütemtervet készitett annak érdekéiben, hogy mit kivánnak tenni az elkövetkezendő időben a felvásárlás megakadályoá|ára, pl az MNDSZ most folyó taggyűlésein már tárgyalja a közellátással kapcsolatos tennivalóit. Komoly hiányossága az ágit.dónknak az volt, hogy a barna kenyér megjelenésekor többen ^ a vezetők közül is azt magyaráztak, hogy azért barna a kernyér mert szárassák volt, és igy megbámult a búza. Egy-,két eeéttől eltekintve,- amit a jelentés is kihoz- mondhatom, hogy az alctiváinlc megállják a helyüket, és az elkövetkezendő taggyűléseinken is fogunk foglalkozni a kommunistahelytállással és azon leszünk, hogy a KV .1951 januári határozatát mégegyszer külön feldolgozva átbeszéljük az ak___________Nivákkal.________ _,______________________________________:______________,______ ....'....Hozzászólások: Sebestyén elvtársi Sárvári elvtárs válaszából azt lehet megállapítani, hogy ismeri az üzemekben a hangulatot, de ezt a jelentés nem tükrözi vissza. 2 párttagot mi kizártunk akik tudatos agitációt folytattak a felvásárlás mellett. Nálunk is azt nem akarják megérteni a dolgozók, hogy miért nem kapnak esete is fehér kenyeret. - Van nálunk egy elvtárs a Szabad Nép fényképes levelzője, akitől egy levelet kaptunk, amiben a karácsinyi fizetés előrehozását kéri és egész provokációs hangon ir többek nevében.- ővele is foglalkozunk, és ha kivizsgáljuk az ügyét, ha szükséges át is adjuk az illetékes hatóságoknak. A karácsony másnapjának a érdésével csend van, azt hiszem, hogy már belenyugodtak, megértették ezt a dolgozóink. Németi Lajos elvtárs: H ,y 5. kg-mál nagyobb mennyiségű lisztet nem lehet vásárolni az helyes,- de meg kellene nézni, hogy ugyan milyen viszhangja van ennek külföldön, mert szerintem itt azt kellene csinálni, hogy elsősorban a dolgozókat meggyőuni arról, hogy ne vásároljanak a szükségesnél n gyobb mennyiséget, hiszen úgyis fognak rendszeresen kapni. A javaslattal egyetértek. Igen helyes a politikai nevelés, és azt szeretném még mondani, hogy ne csak a nehézségekről beszéljünk, hanem csillogtassuk meg az eredményeinket is. Ács elvtárs: Hiba volna , hogy csak az eredményekről beszéljünk, meg kell a nehézségeket is mondani, h; gy a dolgozók lássák a tennivalókat. Lássák azt, hol kell fokozni a munkájukat annak érdekében, hogy az eredményeink megtartása és túlszárnyalása biztosítva legyen, kert baj az, ha az aktivák nem látják a feladatokat, aminek eredménye, az, hogy elbizakodottak az eredmények láttára. Az agitációnk még mindig nem kielégítő, de nem kielégitő a kommunisták helytállása sem. Döntő minden esetben a határozatoknál^ a végrehajtása, az, hogyan viszonylatiak 1-1 párthatározathoz, milyen a kommunisták helytállása. Elsősorban a kommunistákra kell hatni, azokat kell hatóba szólítani •/• G 1---ni.................. ■ . .