Budapest Főváros Levéltára: MDP Budapesti Bizottság XIV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1951 (HU BFL XXXV.109.a/3)

1951-05-25

a Stadionnál is igen hátrányos volt a mut'-tószámo s bérezés. Sok segédmunkás visszavonult n szrkmri továbbképzéstől, sőt olya­nok is akik már jártak. Péltek ottólp hogy olyan munkabeosztást kap­nak, ahol kevesebb lesz a bérük a mutctészámmol, A Zsolnoybon Kolletics sztahanovista elmondotta, hogy még mindig von­nak hibák a nommákkal, mert a norma felvovésnél egyes dolgozók la­zsálnak és t1 a'normafelvevők sem ismerik eléggé a munkafolyamatokat éo lazán állapítják meg a normát. Legtöbb helyen beszéltek igen helyesen a párttagság szerepéről a ter­melésben, A Diannába rövid dolgozatot is Írtak erről c kérdésről. He­lyesen hozták ki, hogy a kommunista példamutatás az, ami döntően elő­segíti a terv teljesítését. Sok helyen felvetették a politikai kép­zés fontossága mellett o szakmai továbbképzést, a technikai minimum elérését /Textor, Danuvia, Vorsteher/ és azt, hogy elsősorban a kommu­nistáknak kell ebben is clőljárni. A termelésben lévő egyéni felelőség kérdését nehezen tudták tisztázni. Nem domborodótt ki az iparosítás, a nemzetközi helyzet és a honvédség erősítésének összekapcsolása eléggé-. Legtöbb helyen, pl, a Telefongyárban jól kiemelték a Szovjetunió sze­repét, a konkrét segítséggel, a gépek küldésével támasztották alá, A Stadionnál arról a segítségről beszéltek, amit a szovjet épitőmunká­­sok éo mérnökök segítsége jelent az 5 munkájukban. A középfokú politikai iűkolán a mezőgazdaság szocialista átépít ését tárgyalták mog. Több jelentésből kitűnik, hogy ennél az anyagnál a Szovjetunió és a ’ Párt szerepe nehezen jött ki, de ezzel szemben helytelenül azzal fog­lalkoztak, hogy miért van szabadon különféle dolgo magas áron árusít­va. Alig lehetett meggyőzni az elvtársakat arról, hogy nőm helytelen a szabad árusítás. /Vegypapír, Vőv. Autóbusz, stb./­A 4-eo körzetben o hallgatók nagyon helytelenül a parasztság rótegző­­/-'> dósat úgy értelmezték, hogy a Horthy rendszerben az szedte meg magát"­­aki szorgalmas volt, ebből az jönne ki, hogy a tőkések, okik kizsák- “ Hiányoltak bennünket mind becsületes munkával lettek gyárosok vagy föld­­birtokosok, tehát alapjában véve rendes emberek. A legvitatottabb kérdés a középporasztsággal való politikánk, a paraszt­ság szerepe a forradalom különböző szakaszaiban, és a Lenini hármas jelszó. Egyes helyeken o kulákok korlátozása és kiszorítása kérdésében voltak nagy viták, ami főleg baloldali elhajlásból adódott, pl. miért nem likvidáljuk máris a kulákokot.­Több helyen a kongresszusi anyag tárgyalásakor megállt n lemorzsoló­dás és megjavult a tanulási fegyelem, A Kongresszusi anyag tárgyalása" a termelésben is megmutatkozik, pl. a Donuviában a Kilián György sze­mináriumban, Vegypapír,. Gyárépitő, Divat cipő, stb. Az Epülctbádogozóban és a Gyárépitőben külön szemináriumot indítottak azoknak, okik nem vesznek részt az oktatásban. Van azonban, ahol lebecsülik, pl, a Pémbutorgyárban, Könnyűfémben, Ü- zeraházi pártszervezetben. Az utóbbiban pl, Kohári elvtárs szem, vezető valami magaoobb politikai anyagot leért, mert azt mtár tanulták tavaly, éo unják a "gyerekek", A Bnjcsyban és a Rendőrségi Anyngszcrtárban,. Földtaniban 2 szeminárium anyogát összevonták, 0 0 •A _______________________________________AO____________ •2»

Next

/
Thumbnails
Contents