Budapest Főváros Levéltára: MDP Budapesti Bizottság XIV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1951 (HU BFL XXXV.109.a/3)
1951-05-04
r * i Pl. erre, hogy nem találkoztunk egyetlen olyan dolgozóval sem aki masra akarta volna ruházni a dekorációt. A Főv.Autóbuszban a dolgozók azon vitatkoztak, hogy ki viszi a vöröszászlót. ekek, í?1?1iása jók voltak. A beosztott elvtársak lói végezték munkájukat job an végezték, mint tavaly. Itt voltak hibák pl. a Danuvia a men^tfelelősöknek kék karszalagot adott és nem pirosat ez a hiba persze nem döntő, V?1í,nagy, várakozási idő csupán ott mutatkozott baj és án u?devÍ?a ++g’ +mHC°r a, ^zsa György utón többször meg kellett rok?t%^t«ní VrÍbU^él összetorlódtak és alig tudtuk a sof8®”6* h0?y le álltak a dolgozók és néztek a vezető elvtársiakat és nem akartak továbbmenni. A telvonulás a tribünnél az elején elég hangtalan volt, de a h®npn-aJ felemelkedett. Sokszor nem is volt lehetőség a hangulat nyilvánítására, mert olyan hangosan játszott a zenekar. Különösen a nők váltak ki alelkesedésükkel A felvonulás 2 óra hosszat tartott ez abból adódott! hogv csaknem őo.ooo emberrel mentünk ki. idő?e°kl°zUlíeeí? a7' ° hll>a VOlt’ h°gy nem a "^szabott határ-Azoka az elvtársakat akik a feladatukat nem hajtották végre ^ helyes volna ellenük pártfegyelmit lefolytatni.' 8 §22 zás zó lás oía —***■ íoJie0ik>Zel-bM íelI nulás szervezésénél sokkal többet kell foglalkozni z instruktor elvtársakkal. 2’-:.:.n,czné elvtársi Hiányolja, hogy nem osztották be őket Varga elvtárssal «ellBetoen a viz és * ellátás nagyon rosszul vlf mlgízl^zl Vajga elvtárs£ A lakóterületen a dekorációban lemaradtak ez azt tük»ö7i /lVlzok_clytírs: Helyesebb lett; volna, ha az üzemek osztották volna kj * , flf!' 0ert l"“ n!'gy t8ma« nehezen ment S eíost Kertesz elvtáre: Az előkészítéshez szeretnék hozzászólni. Súlyos feleié lét?ehí;?r£!ͰnZtály’ h0®y • «Í3»é 1 előkészitö^a megbeszéléseken. Amikor az ágit.prop.osztálv átvp++« ^ozlalkoztak vele. formálissá tették a Pártbizottsá^hatlroza ífí‘ í hiányosságokat amiket Kerekesné elvtárs felvitelt el ll hetett volna kerülni, ha összedolgoznak. Kivetett el letáélkltnk8vltrlíZ lellr+?e,,h2Sy 30 volt- Aho1 k°TM°ly mulaszpSliTegy&^lfkell^Ie^^/6*761"1 «lé - többivel mert vfe^irKmll^bTf^zzári; í?8y S t-^lethél ne essenek nrXL%Z:keZZen’ a SIlHér ~-°3néefl^t ffiTO tumultus.h°Sy BUffé 1San kayés "»» * azonban"ezek közül'^ifk^a^Tlxtil^Sznk^ ” töm?8szeryezeteket Nem értek egyet Kertész elvtárssa? ^ vegzett jó munkát, bizottság ülésén az osztálv mel ^ a Május 1 előkészítő Macsáriné elvtárssal usd-i minó®S valaki résztvett. A menetfelelősök ki iít?Íf „£?dfg át°eszéltül5 a feladatokat. agit.prop.osztály réLÍrlnaIytInúlIigavoffeSZ I?unka.az egész a következőt már jobban fogjuk megrendezni. ’ ege37j biztos, hogy /------------------------------------------------------------------------------—_--------------------------------------------------------------_