Budapest Főváros Levéltára: MDP Budapesti Bizottság XIII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Aktíva értekezletek jegyzőkönyvei, 1951 (HU BFL XXXV.108.a/6)
1951-03-13
r n *-6-Hiányo.ság volt az, hogy elsősorban nincs a folyam' tosság biztositva a nyilvánossághoz, vállalatvezetők részéről a megfelelő anyag, másodszor pedig döntő mértékben pártszervezeteink végezték ezt a munkát, ás nem a tömegszerv. zetek és ennek a munkának technikai részét Iá ták meg és nem az elvi politikai részét. Ennek a következménye az v lt, hogy a legritkább esetben használták fel a egyéni agitéciót, a verseny nyilvánosságénak az eredmények népszer sitése érdekében. Feladat: Be kell épiteni az egyes oszt lyok munkáj bán a verseyy nyilvántartását, az eredmények rendszeres kiértékelését, mely eredmények ezután, Párt irányításával a tömegszervezeteknek kell népszerűsíteni, ae bele kell ebbe a pártaktivaknak is kapcsolódni, kölöncén az egyéni agitációval folytatott népsz-.-rü. ités térületeén. Állandóévá kell tenni a verseny agit-ciót és a mozgósító munkárkért, a terr* melési ieladatok végreh; j t . s .ért. Nap, mint nép értékelni kell a kiugró ered mény két és hétrul, hétre minden egyes dolgozót. Minden eddigi társ:d; lom azért győzte le az előzött, mert többett tudott termelni. 5 éves tervünk ideje alatt a termelékenység az első tervévben 50$-ra volt előirányozva. Az első esztendőben 20$-ot teljesítettünk lényegébe az előirányzott 40$-át. őt év alatt a termelékenységet 90$-al fogjuk növelni és ugyanakkor az életszínvonal 50$-al fog emelkedni. A termelékenységnek helyes arányban kell állnia a kifizetett bérekkel, mert ha a bérek növekdenek, mint a termelékenység az veszélyezteti ujabb beruházásainkat. Fennáll az a veszély, hogy egyes üzemekben a Kong.verseny folyamán a normák lazításához nyúltak. Van olyan tapasztalatunk is, hogy 100$-on alul teljesitőket 3 féle képpen akarták felszáiaimolni a normák lazításával, vagy a dolgozók elküldésével. Voltak* olyan versenyvállalások, amelyek azt tartalmazták, hogy megszüntetik a 100$-on alul tejesitők számát. Persze ezt az előbb elmondottak alapján haj tották végre. A munkatermelékenységének fokozása különösen olyan üzemben fontos, mint a Bp. sBerszámgépgyár, ezáltal érhető el, hogy biztoistani tudjuk az önköltség cső kkentésé t. A Bp. Szerszámgépgyárban évente több milliót fizet rá a dolgozó nép állama az önköltségi ár 85$.-án tudják csak eladni a külföldre exportált gépeket. Az anyagtakarékossági határozatot meg kell tárgyalni minden üzemi pártszervezetnek.Határozatot kell hozni annak a végrehajtására,végrehajtása érdekében ott,ahol ezt eddig elmulaéztották. Nálunk az anyagra fordított költség és áru előállításának fordított költség 5o-5o $. A Sz.U.-ban ez 8o - 2o$.tehát az anyagra 8o$. és az előállítás ra 20$- költség jut. Minden egyes $, amelyet az agyagtakarékossági vonalon elérünk milliók t jejent. De fontos ez olyan üzemeknél, amely kötött nyersanyag gazdálkodásra lehetőség van, mint pl.: Textilüzemek, Rézhenger, vagy a Philips.