Budapest Főváros Levéltára: MDP Budapesti Bizottság XIII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1952 (HU BFL XXXV.108.a/3)
1952-05-29
\ Az üzemeknél előfordul, hogy a pártszervezet a jóléti alaptól, vagy valamilyen más keretből vesz föl pénzt. Ezt a következőkben nem lehet megtenni, az üzem . Pártszervezetnek biztositja a helyiséget, fűtést, világítást, telefont, Írószereket, dekorációt. Ezért a kerületi Pártbizottság minden alapszórvnek küldött felszólítást, hogy postaköltségre, reprezentációra, vili. költségre mit költenek. Ennek alapján látni fogjuk, hogy az alapszervek a Szerv. Biz. határozatát miképpen hajtják végre és hol lesz lazaság. r' Gazdasági munkánk nagy részét az 'adminisztráció teszi ki, oz időnk nagy részét elveszi, és kevesebb idő jut az alo.pszorvek ellenőrzésére. Hiányosság az is, hogy körzetűinket ritkán ellenőrizzük, segítséget nem sokat adunk nekik. Körzeteink legnagyobb részt tiszták,, rendesek. 1951-ben lo körzet rendbehozását végeztük el, 1952-ro is van előirányozva, do még a munkához nem fogtunk hozzá. 1952-ben körzeteinknek eljuttatunk 1.13o db. széfet, lo db. irór~' asztalt, 22 db. szekrényt, 57 db. tár gyed óasztalt, lo db. rádiót, bogy a Párthoz méltó helyiségben legyenek az oÍv tár sa ink. Feladatainkhoz tartozik a Disz bizottság és az MNDSZ ellenőrzése is. Hiba munkánkban az is, hogy a Disz és az MNDSZ gazdasági munkájuké vés segítséget nyújtottunk eddig. /A Disz bizottságnál egyszer voltunk ellonőrzóson, ami semmi komoly CT 1 / segítségét nem adott a Disz bizottságnak, őzen a területűn is sür. J\i*ÁősQn meg kell javítanunk munkánkat„ Ay y/ ■ ^\ y/ A Gazdasági osztály kéri a Pártbizottságot, hogy a jövőben a g.c. y. munkáját jobban segítse és ellenőrizze, mert eddig segítséget, y ^ellenérzést csak a Budapesti rórtbizottságtól kapott. f / íZiw - 6 -