Budapest Főváros Levéltára: MDP Budapesti Bizottság XIII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1948 (HU BFL XXXV.108.a/3)

1948-08-12

- 2 -tásukat éö nekik az az egész, hogy megválasztották vezeőségi ^agiak, és hogy ők az alapszerv vezetőségei és ezzel ki sis merült+ wíiv+4rs Ez is az ellenőrzés hibája. Ezen a téren azt hiszem, hogy Tóth elvtárs terve alanee változást fog hozni. Az üzemekben a vezetőség beleesik a tömig Bs «** -Sgint egy komoly hite. Éjen úgy fogunk tudni aeeiteni. hogv ha a reszortok a maguk embereiket konkrétan fogják fog­lalkoztatni ^olyanért elemben, hogy politizálnak velük. Pl. voltam egy propagandista értekezleten ahol elmondották a propagandistáknak a e a“ dataiklt, de hogy miért és hogyan kell azt megoldani arról egy szót sem szóltak. Most előfordulhat, hogy az üzemben egy ellenvetés van és az illető propagandista nem tudja meggyőzni a másikat annak helytelensé­géről. Tóth elvtérs nem emlitette meg, de én azt tapasztalom, hogy az üzem vezetőségeinek egyes tagjai, azok, akik érzik, hogy valamit tSdnak iíen fölélvessek adolgozókkal . Ha va^ki ez ellen mer szólni azt ledorongolják. Ezeken a jelenségeket feltétlenül d8 8Ü£fd8f£ toztatni kell. Ez megint csak az ellenőrzés kérdése. Tóth elvtars be­szélt a négyszögről. Tény és való higy a négyszöggel egy kis hiba van, de hiba van ezen a vonalon a saját személyemben és a szakszervezeti megbízott személyében is. A helyzet az, hogy mi azt vártuk eddig, hogv maid Tóth elvtárs ezt a kérdést el fogja intézni, Tóth elvtárs viszi ii ezt a vonalat, de nem beszéltem én és, a ^akszervezeti össze­kötő erről a kérdésről. Azt hiszem, hogy ebben a kérdésben nekünk össze kell fogni. Ezen a téren ala^eesan változtatni kell munkánkon, azt hiszem, hogy ez fog is menni. Tóth elvtárs megemlítette a termelési megbízottak kérdését is. Tény és való, hogy amikor a MDP'. megialakul£ a végrehajtó bizottság elkövetett egy hibát. A számszerűdéget néztük és előfordult, hogy egy gépgyárban nem egv kórházban volt. Perszer eztn változtatni fogunk. 58 donto íongos ságu üzemmel megvan a termelési kapcsolatom. Most minden üzemben, Sol produktív munkát végeznek fogunk termelési ±* Remélem, hogy igy termelési vonalon szorosan együttdolgozunk akkor megfogjuk oldani közösen a felmerült problémákat. Werlein elvtárs? Tőth elvtársunknak egyre akarom felhivni figyelmét, az alapszer­vek varrnak az ’mínfnévííg!TM8 kezéből kiveszik a káder munkát. Úgy, hogy re! von n? üzemben. Ez helvtdLen. A kádsrosnak ott kell élni a maga re- Izlrtiába úgy, hogy felelás azért a munkáért, ami kádervonalon van. Ha már a vállllatvfzető és ü.b. elnök beleszól munkájában, akkor már leveszik láía a feLlőaéget így áll 1fl .» . elvtársak iskolára , de csak azért mennek, hogy a gyártól megszaDa­­duijanak és nem lehet felhasználni őket semmire. Beszélt - il^tűd sunk a pressziórol. Ez a tehetetlenségnek a y®« ^ alapos lunkát elvégezni akkor következik be^Iyors sikert akarnak elérni Is máskép nem tudják, csak presszióval. Vannak egyes ®s®^®*» amikor sürgős feladatok elvégzéséhez igénybe kell venni avpre|®^ót* de ezt kell, hogy kövesse egy alapos képzés és nevelő munka. jen van a hangsúly. Az elvtársak az üzemekben nem tudnak két kézzel zon- XáLit íffir pl. a Párt kiadja, hogy be kell menni a ezakezerve­­zatbp akkor annvira bemennek, hogy elfelejtik, hogy őket a Part te - te oda. Itt is a nevelési hibája mutatkozik. Nemtudják átérezni az , hogv ha máshova bemegy egy elvtárs az xjiixtamraka. part ember. Ezekre a dolgokra akarom felhivni az elvtársak figyelmét. A valóban lagymatag és nincs meg a felelőségérzet a reszortvezetóknél. Perlusz elvtárs: /" Tóth elvtárs megemlítette, hogy szakszervezeti téren átmeneti állapot van. Ez határozottan igy van. Itt minden szerv feloszlo 8 széiielvállt. Nincs szervezőbizottság, amit most fogunk felállítani. Kétizbeh összehívtuk a szakszervezeti összekötőket. Elsőn megjelen-U& enneknmi°azl£okat0sztZmondtákI''hogyenincak8zaksz^mmegbizott áa ’ ____________*________________________________________________________________________ •*A» >

Next

/
Thumbnails
Contents