Budapest Főváros Levéltára: MDP Budapesti Bizottság XIII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Választmányi ülések jegyzőkönyvei, 1956 (HU BFL XXXV.108.a/2)
1956-07-13
-4-propagandát az élethez. ^ & 3./ Mint már szó volt róla a Párt tömegszervezeti funkcionáriusok propagandamunkában ^való részvétele javult, többen vezettek szemináriumokat és konferenciákat. De a jellemző még mindig/z, hogy a propagandamunka fontosságát csak szavakban ismerik elés távább tart © fontos pártépitési terület lebecsülése, 2.34o funkcionárius közül 246 PVB-tag, titkár és vezetőségi tag végez csak propagandamunkát. Ossz prop, 31 }o. Ebből is látható, hogy nem azok tanítják a hallgatóinkat, akiknek erre a politikai-mozgalmi tapasztalataik és elmelel felkészültségük megvan. Sajnálatos és szegyein! való dolog, hogy a kér. Pártbizottság által a XX, Kongresszus anyag tanulmányozásara szervezet titkári tanfolyamok, hiányzás végett nem a legjobban sikerült. Az első foglalkozáson: 6o, a másodikon:^5o? a harmadikon: a titkároknak csak 35 /-ajelent meg és a felelőségre vonásnál a kifogások özönét sorakoztatták fel. Ez kétségtelen nem jó jelenség. De látni kell azt, hogy ez összefügg azzal a kérdéssel, hogy a funkcionáriusok ogyrészét megzavarta és^a vártnál jobtó bán megrendítette Sztálin személyi kultuszának bírálata. Erőteljesem fel kell lepni a pártvozetőségnek az ilyen fegyelmezetlen magatartásbelien. 1/ Milyen pld. ez a tagságnál, /hogyan fog agitálni/ 2/ Az egész politikai irányítás színvonalat befolyásolja, nem tudunk egyszerű kérdésre válaszolni, 4,/ A pártoktat ás színvonalbeli emelésében az elért eredményékben legnagyobb szerepe a nropagandistáknak volt. Nagy föladat hárult rájtrk, önállóan kéllett elkészíteni az olőaááaokat, vitavázlatokat és ehhez kevés " segítséget'kaptak, nem volt kielégítő a politikai információ a részükre. A kor. PVB. a politikai tájékoztatókat inkább az első fokú propagandistáknak tartotta, de nem elégítette ki a szakosított tanfolyamok propagandistáinak kívánságát. Úgy gondolom, hogy a propagandisták áldozatkész munkáját nem eléggé becsüljük meg, kevés segítséget kapnak nehézségeik leküzdésében, Sőt, jelenleg a propagandisták túlterheltségéről beszélhetünk,• nem ritka esett, hogy a propagandista ogyszemélybon^népnevelő, pártbizalmi, faliújság felelős s ez mellett még művezetői beosztásban is van. Ennek tó olyan káros kihatása jelentkezik, hogy a propagandista nem tudja ellátni megbízatását, monpolizálják részükre a funkciókat, ugyanakkor sok más* párttagnak egyáltalán nincs pártmegbizatása. Ez is mutatja, hogy'a párttagság aktivizálása pártszervezeteinkben még mindig szüle körben van. Külön meg kell dics-'rni egynéhány propagandistat - Krakkor János, Ilollán Ferenc, Tihanyi László, Varga Gyula. Váradi Lászlóné, Réti oÍvtársnő - akik a legkiválóbban végezték a múlt evben a'megbízatásukat. Az elismerő szavak mellett ugyanakkor azt is meg kell mondani, hogy akadnak gyenge felkészültségű, hanyag propagandisták is, akik előképzettségük hiányában vagy nemtörődömségből nem alkalmasak arra, hogy 2o~22 párttagot neveljenek. Ezeknek a munkájukról véleményt kell mondani, hogy megismerjék hibáikat és más pártmegbizatást adni részükre, A propagandisták munkájával kapcsolatban általában 3 fontos feladatot kellene megjelölni: a/ ne csak az anyag megértését szorgalmazzák a hallgatóknál, hanem neveljék ia a párttagságot, illetve a tagj Töltőket és a púrtonkivülieket készítsek elő párttagnak. Jelenleg a helyzet az, hogy külön végezzük a^hallgatók oktatását és külön a nevelését, A propagandistának sok lehetősége vanarra, hogy egyrészt a tanult anyagon keresztül, másrészt saját személyes példamutatásán alakítsa ki a hallgatókban azokat a kommunista jellemvonásokat, amelyekben ma hibák mutatkoznak. Ilyen pl: az, hogy szabad pártszerü véleményt nyilvánítaniuk a kommunista erkölcsösségre, szerénységre és Ingadozás mentes elvi szilárdságra való nevelés. */. m :i * $ ^sc»«n,... 5