Budapest Főváros Levéltára: MDP Budapesti Bizottság XIII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Választmányi ülések jegyzőkönyvei, 1955 (HU BFL XXXV.108.a/2)
1955-10-13
Tisztelt Pártbizottság! országos levéltár Kedves elvtársak! Népköztársaságunk kormánya szombaton este, közel két héttel ezelőtt lezárta a Vl-ik BE. tó jegyzést. Az a tény, hogy a jegyzés lezárására a tervezett határidőnél előbb került sor, egy nagyszerű sikerről tanúskodik. Azt jelentette, hogy dolgozó népűnk minden eddiginél nagyobb arányban túljegyezte a kibócsájtott államkölcsön | össze gát. te Budapest dolgozói már az első kút nap lejegyezte az előirányzott összeget és a 3-ik 3 tó , nap végére kerületünk munkásosztálya is teljesítette az előirányzatot. Ezúttal is, mint minden ilyen nagy megmozdulásban a munkásosztály járt az élen. Angyalföld dolgozói ismét bebizonyi.látottak, hogy pártunk mindenkor számithat rájuk. Most is példamutatóan tett eleget a hazafias kötelességének, ’a jegyzésével és ugyanakkori termelési tervek teljesítésével. ^ J j/f --------------É--------------------•/» **■ * *X