Budapest Főváros Levéltára: MDP Budapesti Bizottság XIII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártértekezletek jegyzőkönyvei, 1951 (HU BFL XXXV.108.a/1)
1951-11-25
I abban is, hogy a kommunisták szélesíteni fogják kapcsolatukat a tömegekkel, közelhozzák a Párthoz azokat a pártonkivülieket, akik példamutatóan megállják a helyüket a harcban, akár az ifjúsági, akár a nőszervezetekben, akár a szakszervezetekben végzik a maguk feladatát és mozgósítani fogják az egész terület dolgozóit, hogy a Budapesti Pártértekezleten már arról számolhassanak be hogy a kerület ebben a nagy harcban első helyen fog állni az összes kerületek között úgy a politikai munkában mint a termelési munkában, Ehhez kívánok sok sikert a XIII.kerület dolgozóinak. Horzlczky György né /Hőpalack/ A Hőpalack dolgozói nevében szeretettel köszöntőm az elvtársakat. Az ellenség különböző megnyilvánulásaival szeretnék foglalkozni, habár ezt a kérdést nem lehet pár szó keretén belül kimeríteni. A mi üzemünk a jobb Idali szociáldemokraták tűzfészke volt. Ez megmutatkozik a termelésben is, habár az üzem globálisan teljesitette tervét. A hónap végén kapkodás van és olyan áruk kerülnek legyártásra, ami a Ft.- értéket növeli. Az elmúlt héten megtörtént, hogy olyan nyersanyagot rendeltek meg, amit nem bírtak volna el a gépek. A jobboldali szociáldemokraták munkája a béke kölc s ön jegy zésnél és p" a napi agitációnál is megmutatkozik. A Pártszervezetnek mindent megkell tenni ezen a káros munka megszüntetésére. A tervszerűség rossz képet mutat, nem lehet a műszaki vezetőséget felelőségre vonni a Tömegcikk ipari Központ hibájából. Lényeges hite volt, hogy a Pártszervezet nem tudott a Szakszervezettel összedolgozni. Igyekszünk ezeket a hibákat kiküszöbölni és betölteni hivatásunkat a termelékeny séget fokozni, mert tudjuk hogy a Párt szeme a XIII.kerület dolgozóira különösen figyel és ezzel tudjuk hogy a béketábort erősitjük és a szocializmust építjük hazánkban. Gerstein Sándor elvtárs /Magyar Acél/ A Magyar Acé 1 dolgozóinak nevében harcos kommunista jómunkát kivánok a Pár tér teke zletnek. A titkár elvtárs beszámolója szinte termelési értekezlet volt, amit nagyon ' helyeslek, mert ez az egész országban most a legkonkrétabb feladat. Elmond te tjük, hogy helyt álltunk eddig is és fokozni fgjuk ezt a lendületet. Fogadalmát tettünk, hogy november 25-re teljesíteni fogjuk éves tervünket. Műszaki vezetésünk önfeláldozó munkája és a dolgozóink lelkes tervteljesitése következtében november 15-re befejeztük tervünket. Nyáron még féltünk ennek a tervnek a teljesítésétől és ma mar ott tartunk, hogy december 31.-ig tiz millió forint értékű többletárut készítünk népgazdaságunknak. Ebben a forint értélben legértékesebbek az esztergapadok, melyeket a Kinai Népköztársaságnak szállítunk. Páx’tsz érv 028 tünk minden erejét latba vetette ennek a tervtel jesi tésnek érdekében és az eredményt bizonyltja Horváth elvtárs beszámolójában is. Persze hiányosságok nálunk is vannak. Ózd és Diósgyőr még 33o tonna nyeraanyaggxl tartozik nekünk.'Kérem a Pártbizottságot, hogy ebben az ügyben legyen segítségünkre. A műszaki vezetőség jó lendületet adott a versenynek. Most különösen szép eredményeket várunk a műszaki ellenőrzéstől, mert a Pár tveze tő ségünkben is van* műszaki elvtárs, ami megmutatkozott máris a termelés területén. Minden igyekezettel azon leszünk, hogy a termelésünk fokozásával a békeharcot fokozni tudjuk és ezen keresztül biztosítani tudjuk dolgozóink számára a boldog megélhetést. Hergyó László elv tár s /Ganz Da rugyár/ Tisztelt Pártértekezlet! Engedjék r meg, hogy a Ganz Darugyár hid-mühelyének forró kommunista üdvöz./• 1H- 23 -te