Budapest Főváros Levéltára: MDP Budapesti Bizottság XII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1955 (HU BFL XXXV.107.a/3)
1955-07-30
<, Tag.jelöltf elvételi kérelem V*C -itoyer fiuotthon: Makkai Géza 1911-ben született Domány községben. Munkásszármazásu, apja bányász volt. 1922-ben halt meg. Tagja volt a KMP-nek. Iskolai végzettsége tahitóképző, jelenlegi foglalkozása igazgató-tanitó. keformátus tanítóképzőben végezte el tanulmányait és tanítóként is dolgozott. 194o-42-ig a Dés-i református egyház kántortanitó ja volt. Ebben az időben a megyei általános tanítóegyesület elnöke volt. A felszabadulás Dunántúlon érte, majd a Biharmegye-i ref.iskolában volt tanító.Tagja volt a felszabadulás után a járási nemzeti bizottságnak, titkára volt a járási Pedagógus Szakszervezetnek, később pedig a városi szervezet elnöke lett. Az államosítás idején a felekezeti iskolák számadó igazgatója egyidejűleg pedig körzeti iskolai felügyelő volt. 1948-ben"kiváló munkájáért"kitüntetésben részesült. 1949-től 1952-ig a Népművelési Minisztériumban volt főelőadói besorolással csoport vezető.Innen a pestmegyei általános tanulmányi felügyelője, majd a Városmajor u.iskola igazgatója lett.Jelenleg is itt dolgozik. 1945-től 1948-ig a Nemzeti Paraszt Pártnak volt tagja. 1 hónapos bentlakásos szakszervezeti iskolát végzett. Nős felesége szintén tanító. Apósa csendőr volt 1932-ig. Peleságe főv.tanácstag. Öccse református pap Petrozsényben. Javaslat: a tagjelölt felvételi kérelmének elutasítása. ^XIl/4 körzet. C3ider Sándorné 1917-ben született Mezőtúron, Kubikos családból származik. Iskolai végzettsége 6 elemi.Pérjhezmeneteléig háztartási alkalmazottként dolgozott.4 gyermeke van. A felszabadulás előtt férjével együtt nehéz anyagi körülmények között éltek. Pérje szintén klbikos volt, jelenleg az ÁVH-nál teljesít szolgálatot. Pérje és férjének testvérei 1945-ös párttagok,Csider elvtársnő testvérei szintén párttagok. űsider elvtársnő 1946-ban volt már a Párt tagja, azonban tagkönyvét Mezőtúron elhagyta.jelenleg nem dolgozik, a háztartást vezeti. AZ MSZf-nek és az MNDSZ-nek tagja Ó3 mint szülői munkaközösségi elnök végez társadalmi munkát.Alap és közép fokú szemináriumot végzett. Javaslat; a tagjelölt felvétel jóváhagyása. Tagfelvételi kérelem.: Xll/3 körzet Porjesz Lászlómé 1929-ben született Budapesten. Értelmiségi származású, aj)ja mérnök volt. Iskoláit az evangélikus gimnáziumban végezte, érettségizett. Ezután az /—-egyetemen diétetikai tanfolyamot végzett, majd az Uasoki utcai kórházban helyezkedett el diétás nővérnek.1951-től férjhezmenetelétől nem dolgozik. 1 kis gyermeke van. Pérje párttag, gyári tervoszt lyvezető, anyja szintén párttag, műszaki tisztviselő. Nagybátyja Ausztráliában él kint, * Porjesz elvtársnő alapfokú szemináriumot végzett, pártmunkája:jelenleg bizalmi. 195o óta tagjelölt, A tagság egyizben már kizárta a pártból, azonban a kér. PB.meghosszabitotta tagjelöltségét. Azóta pártmunkáját rendszertelenül x^cxkx xígacex végezte, oktatásra is hol járt, hol nem. A taggjóilés ismét kizárta a pártból, ezt a vezetőség egyhangúlag támogatta. Javaslat: a taggyűlés határozatának jóváhagyása. tagfelvételi kérelem. Védőnőkápző Int. Szalai Kálmán. 1924-ben született Külsővot község ben,szegéayparaszt családból származik. Apja a félszabadulás után kapott földet, 1948-ban meghalt és földjét az Illami Gazdaságnak adták át. Iskolai végzettsége 6 elemi.Iskolái után földmunkásként dolgozott.1945-ben mint leventét nyugatra vitték,onnan 1945-ben jött haza.Sután apja juttatott földjén dolgozott.Pestre került és szakmát tanult, az Ikarusz Gyárban dolgozott mint géplakatos.1951-ben mozdony vezető gyakornoknak ment.1954-ben került a Védőnőképző Intézetbe házfelügyelőnek. __________________________________________________________________________A------------------------í ____________________ . • . . -V