Budapest Főváros Levéltára: MDP Budapesti Bizottság XII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1954 (HU BFL XXXV.107.a/3)

1954-02-18

jJji* , ■i * i-2-II, Be számoldk. L bo számol ók összeállításában a pártvozetöságok tótjai rész {.vesznek, Pártszorvozotoink fontos kérdésnek közelik a boszámolót, ijy nagy gondot is fóróitanak annak összeállitá­­sara. komoly sogitségot kapnak a vezetőségük a pártbizottság küldő munkatársai által, valamint a közbenső pártbizottságok munkatársaitól, A megfelelő irányító és ellenőrző munka eredményei, hogy a beszámolók általában nogfeleinek a K.V. határozatában megjelöl­­toknak# Az első hét után megtartott 19 vozetőségi beszámoló összoállitásónál a kor.P.B,segítse - gat adott az elsőizben megtartott beszámolók értékelősével„ A rövid bovozető általában a .V. határozatának fontosságát ismertette, Majd a kül- és belpolitikában történt leg­jellemzőbb eseményeket sorolja fel, Ezután értékeli a beszámoló a vözetőség végzett mun­káját, maja rátörnek a partmunka különböző területén végzett munkára, foglalkozik a tömog­­szervozotok irányításával, a pártszervezet és a pártonkivüli dolgozók kapcsolatával, va­lamint a gazdasági munka torén végzett tevékenységét veti fel a beszámoló. A KSV. júniusi határozata után végzott munkát is értékelte a beszámoló. Különösen jó volt a POP 2-os. Kútvölgyi úti kórház 2 -os, MOM 3-as, FAV 3-as alapszervének beszámolója, A boszámolók hiányosságai főleg abban mutatkoznak meg, hogy felsőbb pártszervek felé lényeges bírálat nem hangzik el. Valamint non érvényesül kellően sok boszámolóban a vezetőségi tagok felé a párta zerü, kommunista bírálat. Hiányossága a beszámolóknak, hogy röviden nem vázolják a pártezorvözetok előtt álló köz — vetlon feladatokat, pl, a kongrosszusi nunkaversennyol kapcsolatos feladatokat. Egekét alapszervi vezetőség beszámolójától eltekintve általában a beszámoló nem emeli ki kellő - . 01? ,* -i ^'fcar°za"fcn utan ott munkát. Habár utalnak rá a beszámolók, do jelentősé­gének megfelelően nincsenek kiemolvo a be számolókban. Határozati javaslatok. A taggyűléseket megolőzőon általában a vezetőségek a pár te söpörtelek al ismertették a ha­tározati javaslat fő gondolatait,, így a párttagság észrevételeivel olőrc segitségot kall a határ°za’ti Jénaiatok összeállításában. A határozati javaela­­tok helyesen foglalkoznak a partszervezetok olőtt álló közvotlen föladatokkal, mogjolőlik az uj vezetőségek legfontosabb tennivalóit. Úgy a kollektív vezetés megválósitása.mint partmunka különböző területén* Hiányossága a határozati javaslatoknak, hogy az olvi hő­vezetőben röviden nem rögzítik a pártszervezetben elért jollomző eredményeket és hi­ány ssagokat. Valamint a határozati javaslatok nem jelölik meg a kongresszusi munkavor - sSnnyel kapcsolatos legfontosabb feladatokat,-, A vezetőségi beszámolók, valamint a határozati javaslatok fölött indított vita azt mutat­­ja, hogy párttagságunk érzi a felelősségét n pártszorvezot munkájával kapcsolatban. Ezt xgazoijak azok a bíráló megjegyzések, melyek a vezetőségek, a vezetőségek egyos tagjai ele elhangzanak . Általában a hozzászólások a végzett munkát értékelik, A hozzászólások aGh0t n5omlii:°ni» h°cy a hozzászólások nagy többségéből az önkritika e­­legge hiányzik. Ezen a terpn partcsoportjainknak vannak feladataik, hogy n párttagok a.a­összó az alapszerv munkáját és értékelve a saját nunkáiük^tó vossek föl a problémákat, — -------------------------—-- -----------­­* -~L_ o/» AÍ ,

Next

/
Thumbnails
Contents